Világviszonylatban is ritka eredményt ért el egy somlói pincészet Londonban a 34. International Wine Challenge-en. A Tornai 2015-ös Prémium Juhfark Trófea díjat kapott, és ezzel megszakítás nélkül harmadik alkalommal érdemelte ki a versenyen a legmagasabb elismerést.
Jól mutatja a díj rangját, hogy a többfordulós bírálat során az éremre jelölt borokat három bizottság értékeli, legalább tíz, tekintélyes szakmai múlttal rendelkező zsűritag részvételével. Az IWC-re évente több mint 15 ezer bort neveznek a világ több mint 50 országából, közülük mindössze 500 kap aranyérmet és kategóriánként egy érdemel Trófea díjat. Ezek a legjobbak közül is kiemelkedőek, hiszen az aranyérmes borok újrakóstolásával választják ki őket. Különösen ritka, hogy egy borászat három egymást követő évben is Trófea-díjas bort legyen képes produkálni.
A hírt kommentálva Tornai Tamás, a pincészet tulajdonosa kiemelte: az, hogy harmadszor kapták meg az elismerést, bizonyítja, hogy megbízhatóan és folyamatosan képesek a legjobbat produkálni, tehát nem a szerencse vagy egy kiemelkedő évjárat áll a siker hátterében. Hozzátette: az ilyen eredményeknek is köszönhető, hogy a somlai bort a világban már jobban ismerik és elismerik, mint Magyarországon. A legjelentősebb piacok kereskedői ugyanis figyelnek az egyes borászatok teljesítményére, és igyekeznek folyamatosan új értékeket megmutatni a fogyasztóknak. A nemzetközi fókuszálás különösen fontos a magyar boroknak, hiszen a hazai termelés 30%-a exportpiacokra kerül. Az ebből származó bevétel viszont feltűnően alacsony: a világban az exportált borok értékesítési átlagára literenként 2,6 euró, a magyaroké 1, 15 euró, vagyis külföldön egyelőre nem sikerült elismertetni magyar borok értékét, elérni a reális ár/érték arányt. A nemzetközi sikerek segíthetnek abban, hogy ez megváltozzon, és egyre több jó minőségű magyar bort lehessen magasabb áron értékesíteni külföldön. Ahogyan a Tornai Pincészetnek is korábbi eredmények alapozták meg új kereskedelmi kapcsolatok kiépítését Kaliforniában, New Yorkban és Bordeaux-ban. És éppen a mostani díj kihirdetése után néhány nappal egy újabb londoni Michelin csillagos étterem kínálatába választották be két borukat (két másik somlóival együtt).
Az ilyen elismerések ahhoz is hozzájárulnak, hogy a magyar furmint után a juhfark is bekerüljön a nemzetközi köztudatba. A világ borértő közönsége ugyanis egyre fogékonyabb, és keresi a limitáltan hozzáférhető, különleges, egyedi borokat. A Somlói borvidéknek világviszonylatban is egyedülálló a talaja és a mikroklímája, és az ebből adódó ásványos, vulkanikus karaktert a juhfark tudja legtökéletesebben felmutatni.
A Tornai Pincészet Magyarországon is sokat tesz a juhfark népszerűsítéséért. Tavaly ősszel a legjobb somlói borászok részvételével rendezték meg a fajta első, reprezentatív bemutatóját a nagyközönség számára, és idén szeptemberben is lesz Somlói Juhfark Ünnep.