Az idén Melbourne-ben rendezett nemzetközi gasztrogálán – ahol bejelentették a világ 50 legjobb éttermének és szakácsának rangsorát – ismét kiosztották a legjobb cukrásznak járó címet is. A elismerést Dominique Ansel, a croissant és az amerikai fánkot (doughnut) összeházasító „cronutkirály” vehette át.
Az angol Restaurant magazine által 2014-ben alapított díj először a fagylaltgyáros spanyol Jordi Rocát, a következő évben honfitársát, Albert Adriàt, majd tavaly a macaron francia mesterét, Pierre Hermèt illette meg. A szakértők döntése alapján pedig most a Világ legjobb cukrászséfje 2017 címmel a New Yorkban élő, francia származású Anselt tűntették ki. A 39. évében járó cukrász kávézós pékségei (Bakery café-shop) New Yorkban éppen úgy jól ismertek, mint Tokióban és Londonban, míg Manhattanben egy pékséggel összeépített hibrid étterme is van.
Dominique Ansel személyes vallomása szerint, bár törekedett mindig a legjobbat nyújtani az elmúlt 20 évben, mégsem akarta elhinni a díjkiosztón, amikor a saját nevét meghallotta. A valósággal szembesülve a szíve is erősebben vert és remegés fogta el. Ha nem lenne a cukrászat az életeleme, akár nyugodtan ülhetne is innentől kezdve élete végéig a babérjain, mivel eddigi díjaival, címeivel együtt most elérte a legnagyobb szakmai sikert, kiérdemelve a Világ legjobb cukrászséfje 2017 díjjal járó piros sálat.
A Dominique Ansel Bakery kávézó-pékség és étteremlánc terjeszkedése folyamatos. A már említettek mellé az idén tavasszal Tokióban újabb helyet nyitott, s még az idén Los Angeles „bevételére” készül, ahol teljes körű éttermi szolgáltatást nyújtó vendéglátóhelyet nyit, mint ígéri újdonságokkal. A cukrászséf – aki 16 éves korában mosogatóként kezdte, majd 33 évesen vezető cukrászséfként távozott a három Michelin-csillagos New York-i étteremből, a Danielből (tulajdonos séfje Daniel Boulud) – a theworlds50best.com internetes portálnak elmondta, hogy senki sem hitt abban, hogy a 2011 novemberében a Spring Street-en nyitott kis francia péksége megél majd New Yorkban. A negyedmagával indított pék- és cukrászárüzlete konyhájában nem egyszer 20 órát is dolgozott naponta.
Anselt a 2013 májusában először megjelent, s az óta Amerikát és a világot meghódító cronut tette neves cukrásszá. Világszabadalmát a francia vajas croissantból és az amerikai fánkból alkotta meg. Szőlőmag olajban sütve, cukorba forgatva készül, különböző krémekkel töltve. A sütemény évek óta töretlen népszerűségéhez hozzájárul, hogy Ansel a cronut fanatikusokat minden hónapban más ízesítéssel lepi meg, a példának okáért néhány ilyen: rózsa-vaníliás, szeder-citromos, mascarpone és almakrémes, mézes-citromos és vanília-karamellás. Máig töretlen a népszerűsége, akik eljutnak New Yorkba, igazi „trófeának” tekintik, ha egy valódi Dominique Ansel Bakery cronuthoz hozzájutnak a kora reggeli sorban állás után.