Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Egy-egy hónapot tölt a világ több országában egy orosz bárpultos, és közben tapasztalatot szerez a piálási szokásokról. Danil Nevsky most megosztotta velünk ezeket, meg azt is, hogy szerinte például a pálinkának az elnevezése nem szerencsés.
A 27 éves Danil Nevsky tulajdonképpen jelenleg otthontalan: a világot járja, tizenkét hónap alatt a világ tizenkét országának tizenkét bárját és kultúráját deríti fel. A bárpultos márciusban Magyarországon van, a Boutiq’Bar pultja mögött figyeli a magyarokat, és meséli a vendégeinek a tapasztalatait. A Vagabond Project névre hallgató körút eddigi állomásai Görögország és Norvégia voltak. A férfi mindenhol egy-egy hónapot tölt, hosszú távú célja pedig, hogy létrehozza a világ legnagyobb bártenderhálózatát.
Az ötödik kerületi bárban múlt kedden Danil még egy interaktív előadást is tartott – korábban nem árulta el, hogy miről fog szólni, ezt később meg is magyarázta: „A szemináriumok általában ugyanúgy zajlanak. Első verzió: helló, én egy híres srác vagyok egy híres bárból, nézzétek, milyen híres italt csináltam. Második verzió: helló, én egy híres srác vagyok egy rettentően híres bárból, és borzasztóan híres a kínálatunk. Harmadik verzió: itt egy régi könyv, vagy egy technika, nézzétek, milyen király! És én is nagyon király vagyok, mert ez király!”
Danil tehetsége még egy laikus számára is nyilvánvaló. Miközben az ízekről – mint a nyelvünkön összeolvadó gyönyörű szimfóniáról – beszél, Rubik-kockával dobálózik, vicceket mond, és tízmondatonként káromkodik egy ízeset.
Nekünk is kever egy koktélt, és igazat mondott, szimfónia is van, meg tűz, füst és mennydörgés – nagyon finom.
Az ízek után a hőmérsékletről, a fűszerezésről is szót ejt, de még az időjárásról és az érzelmekről is: elmondja, hogy a koktél neve érzéseket, gondolatokat ébreszt a vendégben. Ha egy ital íze vagy kinézete nem reflektál a nevére, ha nincs kapcsolat a kettő között, akkor már nincs is ott a lényeg.
Gyerekcipőben a bartending
Danil elmeséli, azért vágott bele a projektbe, hogy szakmailag és emberileg is jobb legyen, és tanuljon azokból a kultúrákból, amelyek ismeretlenek számára. Az orosz férfi márciusa Magyarországról szól, és eddigi tapasztalatai alapján varázslatosnak tartja: „csodálatos történelme van, és egészen különleges kreativitással, gondolkodásmóddal rendelkeznek az itt élők. Tudom, hogy sok minden virágzik nálatok, hallottam például a magyar filmes sikereitekről is, de valamiért a bartending iparágat figyelmen kívül hagyjátok. Feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon miért van az, hogy a világ többi részén ez a tevékenység töretlenül halad előre, itt pedig gyerekcipőben jár. Mióta itt vagyok, figyelem az embereket, beszélgetek velük, hogy kiderítsem, mi folyik itt. Arra jöttem rá, hogy az alulértékeltség leginkább a mentalitással és a gazdasági okokkal függ össze.”
Elmesélem Danilnak, hogy majdnem egymillió ember szenved alkoholizmusban Magyarországon, és az alkoholhoz fűződő viszonyunk általában sokkal inkább a mennyiségről, semmint a minőségről szól.
Úgy véli, a magyarok nagyon okosak, tanultak, intelligensek, de talán ebből a szempontból egy kissé kényelmesek is. „Most így van. De szerintem ez majd megváltozik, a bartending és a koktélfogyasztás is hamarosan új utakat tör magának, és az élmény számít majd. Elképzelhető, hogy lesz egy fordulat, és azok, akik külföldön végzik ezt a munkát, visszajönnek és megpróbálnak változtatni a dolgokon. Heves ellenállással kell majd szembenézniük, de ebből még előnyük is származhat. Manapság a fiatalok, főleg az új évezred szülöttei nagyon szívesen járnak el esténként, örömmel szocializálódnak, és sokkal inkább elköltik a pénzt, minthogy az ágyneműtartóban tartogassák holnapra. Nem feltétlenül rossz, ha társaságba járnak, a szociális készségeik fejlődnek, és ki tudja, akár nagy ötletek is születhetnek az ilyen estéken.”
Hogy isznak a magyarok?
A kérdésre, hogy hogyan látja alkoholfogyasztási szokásainkat, azt feleli, hogy felfedezett egy kis törésvonalat a magyarok gondolkodása és ízlése között. „Az agyuk azt mondja, ilyet kéne innom, ez egy nagyon jó sör, ez egy nagyon jófajta bor, de ha az ízlés is felmerül, általában csak annyit mondanak, hogy ez édes, ez savanyú – és a gazdasági érvek miatt ott van az is, hogy nem akarnak sok pénzt költeni. Nagyon vágynak a minőségre, úgy látom, általában megszületik bennük az igény arra, hogy jó italokat igyanak, de nem tudják, merre induljanak, hogy ezt hol kaphatnák meg. Ez persze a fővárosra vonatkozik, Budapesten kívül más a helyzet, akárcsak a világ többi országában.”
Kérdezem, mi a helyzet a pálinkával: kóstolta-e már, hogy ízlett neki? „Minden bárban látok pálinkát, kóstoltam is sokfélét. Sok elmondhatatlanul szörnyűt, de ittam nagyon finomakat is. Szerintem ez egy nagyon alulértékelt ital. Minden nemzetnek megvan a saját kedvence, a franciáknak a konyak, az olaszoknak a grappa. A pálinkák általában nagyon különlegesek, nagyon jól vannak elkészítve, de a neve nem tud jól kommunikálni a vendéggel. Ha kimondod, hogy konyak, az selymes, jól hangzik, ugyanígy a grappa, ami minden nyelvben hasonlóan, jókedvűen „pörög”. Ezzel szemben a pálinka nem cseng jól, olyan, mint egy bendzsódal szövege, nem tudsz asszociálni semmire belőle. Persze ez így van már régóta, az itt és a környéken élők számára ez természetes, de a világban azért furcsán cseng a neve.”
Alkohol, ami nem is
Danil meséli, hogy Norvégiában az italok nagyon drágák. A legolcsóbban Magyarországon vagy Bulgáriában juthatunk alkoholhoz, de ez a helytől és a minőségtől is függ. „Múltkor elmentem egy bárba, karaokézni akartunk. Volt pálinka, ittam belőle, de mondtam a lánynak, aki felszolgálta, hogy oké, ittam már néhányszor pálinkát, de megkóstoltam ezt, mindketten tudjuk, hogy ez nem pálinka… Sok kamualkohollal lehet találkozni.”
A férfi egyébként a világ legtöbb országában megfordult már, de a számára legfurcsább alkoholfogyasztási szokást mégis szülőhazájából idézi: „Oroszországban az emberek néha a szemükbe öntik az alkoholt. Vagy ott a jägerbomb (Jagermeister és RedBull), vagy a champbull (pezsgő, esetleg vodka és RedBull keveréke), vagy a fernet kólával Argentínában, ezek mind borzasztóak. A kedvenceim a mediterrán kultúrák: úgy isznak, hogy lazulnak és jókat beszélgetnek az élet dolgairól.
Felmerülhet a kérdés, hogy mennyit és mit iszik egy bartender. „Ez mindig változik. Mint a kaja, amire éppen rákattansz. A kedvencem most… nem is tudom, Londonban ittam egyet, nem emlékszem a pontos összetevőkre, likőr volt benne és az uborkalére emlékeztető pickle juice. Finoman volt fűszerezve. Fogalmam sincs, de fantasztikus volt! Van, amit viszont gyűlölök, és az az RTD (ready to drink-italok, előrekevert alkoholos italok – a szerk.), szinte csak cukor van bennük, alkohol alig, és drágábbak, mint a sör. Oké, gyorsabb, de átverés az egész. Manapság beszivárogtak a bartendingbe is ezek az italok. Kérdem én, miért? Nem professzionális. Mióta van ott az az üveg? Tiszta cucc van benne? Milyen eljárással készítik őket?”
Művész-e a bartender?
Danil szerint minden tevékenység lehet művészet, ha abban valaki művésznek titulálja magát. „Az a helyzet, hogy mindenki rohadt okos, olvassa a könyveit, előadásokat hallgat, felrakja a csokornyakkendőt. Ugyan már. Csak csináld! Legyél az a személy, akinek mondod magad” – mondja. Hozzáteszi, annyiban egész biztosan más ez a munka, mint a többi, hogy egy bártendernek egyszerre kell sok mindennek lennie.
„Van, akinek csak egy ital kell, van, akinek az, hogy meghallgassák. Van, aki tudni akarja, hol lehet egy jót enni, van, aki szexuális partnerre vágyik. Minden vendéggel próbálok kapcsolatba lépni, figyelem az érzéseiket, a hangulatukat. Mentálisan rettentően elfáradok egy műszak végére, de hát ez a gyönyör a szenvedésben.”
A Vagabond-project csak egy évig tart. Utána Danil szeretne nyitni egy saját bárt. „Én csak egy srác vagyok, nem hiszek a hírnévben, ez átverés. Kétfajta szabadság van, az egyik a rendes szabadság, a másik az akaraterő. Az előbbit el lehet venni valakitől is, de ha láncra is vagy verve, az akaraterőd mindig ott marad. És nekem az számít, hogy mindig legyen elég akaraterőm.”
