Futva és túrázva is felfedezhetik az érdeklődők jövő szombaton a kőbányai pincerendszer titkait.
Jövő szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a BBU Föld alatti futást a kőbányai pincerendszerben.
A szervezők szerint a versenyen a futók megismerhetik az egykori kőbányából kialakított földalatti tároló- és járatrendszert.
A rendezvényen minden korosztály találhat a számára megfelelő kihívást. A fiatalok, illetve családok 300, 700 és 1400 méteren indulhatnak.
A föld alatt három távon, 4 (alagút kör), 7 (alagút minimaraton) és 21 kilométeren (alagút félmaraton) lehet indulni, utóbbi távra váltóban is lehet nevezni.
Aki csak a pincerendszerre kíváncsi, az választhatja a BBU Föld alatti túrát is, amely 9 órától indul, és túravezető mutatja be a pincerendszer történetét. A rajt és a cél helyszíne is a versenyközpont, innen indul és ide is érkezik a csoport.
A verseny központja a Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ lesz, amely 8 órától várja a versenyzőket.