Az elzász-lotharingiaiak kedvenc lepénye születésileg úgy 200 évvel beelőzte az olaszok pizzáját. Cserében viszont nem futott be világkarriert, bár újabban egyre-másra tűnik fel a bisztrós, street-foodos kínálatban. Hívjuk meg mi is a konyhánkba, nem fogjuk megbánni. Mi több, könnyen rákaphatunk.
Elzász csiki-csuki történelmében hol a franciákhoz, hol a németekhez tartozott. 1945 óta már nem kérdés, hogy ki az úr a vidéken, a francia–német kohabitáció pedig sose volt annyire békés és kiegyensúlyozott, mint az elmúlt röpke hét évtizedben. Lotharingiával együtt ez a legnagyobb terület a kontinensen, ahol Európa két nagyhatalma összeborul, aminek igencsak áldásos következményei lettek a konyhákon. Croissant mellett itt Kougelhopfot falatoznak a helyiek, akik hol Strasbourgot, hol Strassburgot mondanak. “Vizsgálatunk” ízes tárgya, a Flammkuchen/Tarte Flambée pedig kifejezetten közszeretetnek örvend.
Csak az olaszok nézhetnek rá sértődötten, hiszen a Flammkuchen tulajdonképpen pizzakonkurencia is erre felé. Ráadásul idősebb is a nápolyi illetőségű lepény-büszkeségnél. Míg a pizza csak a 19. század utolsó harmadában jött ki a kemencékből a világra, addig az elzászi németek – és a receptet tőlük eltanuló helyi franciák – már legalább két-három évszázada készítik a maguk Flammkuchenjét. A Flammkuchen, ha úgy tetszik, a pizza ómamája, noha a rokonság kimerül a lapos tészta és az ilyen-olyan feltétek kombójában. A többiben már merőben különbözik a mediterrán finomságtól. A Flammkuchen - franciául Tarte Flambée , azaz lángoló pite - valószínűleg a nagyon magas hőfokon lezajló sütésről kapta mind német, mind francia elnevezését. A tésztája sápadt sárga, rajta klasszikusan fokhagymás créme fraiche, amit bőségesen beborítanak a haragospirosra pirult lilahagyma karikák és a rúzsvörösre sült szalonnakockák.
A pizza és a Flammkuchen közti legnagyobb különbség az , hogy az elzászi specialitás hosszabban kelesztett tésztából készül, a paradicsomos alap helyett pedig fokhagymás-krémsajtos-tejfölöst kap. Ha valahol hiányzik róla a vékonyra karikázott lilahagyma, akkor az súlyos csalásnak számít. A nagyon vékonyra nyújtott kelt tészta igen hamar megsül. Nem vicc, résen kell lenni, ugyanis rettentő hamar túl is sülhet. Nem kell tehát megvárni a pizzára jellemző aranyos-piros kérget, itt néhány óarany folt is elég – különben a tészta elég.
Az íz igazi rejtekhelye azonban a hagyományosan francia krémsajtból (ha úgy tetszik: krémtúróból, noha akár túrókrémet is mondhatnánk), azaz fromage blancból készül. Ezt picit édeskés francia tejfölszerűséggel (crème fraîche) lazítják, zúzott fokhagymával ízesítik, s noha ma már sokfélét kínálnak, az ős-Flammkuchenre csak húsos szalonna és lilahagyma – legfeljebb vörös - kerül.
Akkor most álljunk neki sütni. A borongós, ráérős őszi esték, bevermelős hétvégék éppen megfelelnek neki.
Hozzávalók:
A tésztaalaphoz:
500 g liszt
2,5 dl víz
10 g friss élesztő
2 evőkanál olaj
csipet só
A feltéthez:
400 g krémsajt
300 g tejföl
1-2 evőkanál olaj
1 tojás
1-2 gerezd fokhagyma, összezúzva
só, bors, szerecsendió
A tetejére:
2-3 lila vagy vöröshagyma, felkarikázva
250-300 g kolozsvári szalonna, felaprítva
Elkészítés:
Az élesztőt futtassuk fel egy kevés szobahőmérsékletű vízben. Adjuk a liszthez a többi hozzávalóval, és gyúrjuk ruganyos tésztává. Tiszta konyharuhával takarjuk le, és hagyjuk kelni 1-2 órán át. A krém hozzávalóit keverjük alaposan össze.
A sütőt melegítsük elő a maximális (220-250) hőfokra.
A megkelt tésztát osszuk 3-4 darabra, nyújtsuk a lehető legvékonyabbra, de vigyázzunk, hogy ne lyukadjon ki. Kenjük meg vastagon a krémmel, szórjuk meg a hagymával és a szalonnával. A forró sütőben meglepő fürgeséggel kb. 5-6 perc alatt készre sül! De turbó sütőknél akár rövidebb idő alatt is, figyeljük, maradjunk a közelében.
S az olasz pizzához képest itt a végkifejletnél is nagy a különbség: a Flammkuchenre nem olvad rá a sajt, mert eleve sajtkrémmel készül, csak a kissé folyós krém válik pudingszerűen rezgőssé – és ellenállhatatlanná.