Élet+Stílus hvg.hu 2016. augusztus. 25. 15:25

Lakatot tesznek Fásy Ádám mulatójára a Sláger TV-n - videók az emlékezéshez

A Sláger TV időben felkészíti az elkerülhetetlenre Fásy Ádám rajongóit. A zenecsatorna csütörtökön bejelentette, hogy már csak november 30-ig lesz látható náluk a Fásy Mulató és a Zeneexpressz.

„A Sláger TV folyamatos megújulásának keretein belül idén télre lekerülnek a csatorna képernyőjéről Fásy Ádám műsorai. A Fásy Mulató, illetve a Zeneexpressz – Fásy Ádám című műsorok sugárzására vonatkozó szerződés ugyanis 2016. november 30-án megszűnik, amelyet a gyártó jogtulajdonos és a Sláger TV sem kívánt meghosszabbítani” – olvasható a csatorna közleményében.

Zeneexpressz című műsor csütörtök és szombat esténként lesz látható november végéig, a Fásy Mulató felvételeit pedig hétfőn és szerdán.

Utána meg, ki tudja, hol térhet vissza Fásy Ádám aki tulajdonképpen valami egyedit teremtett műsoraival, bár ezt sokan, sokféle jelzővel illették már. Régóta ismert, kevésbé ismert és egyáltalán nem ismert fellépők egyaránt szórakoztattak Fásy Ádám csapatában, beleértve magát a házigazdát és annak lányát, Zsülikét is.

Értelmetlen szavak helyett azonban sokkal beszédesebbek a különböző videómegosztókon elérhető felvételek a Fásy Mulató lüktető, színes világából.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.