hvg.hu: Számtalan népzenei, világzenei, dzsessz és különböző crossover produkciókban közreműködtél. A popzene kimaradt a spektrumból. Miért?

Szalóki Ági: Dehogy maradt ki. 1997-ben, gimnazista koromban, még az Eurovíziós Dalfesztiválon is indultunk Sárközi Anitával duóban. „Sajnos” Delhusa Gjon elvitte a pálmát előlünk… Ezután Janicsák István (a ZiZi Labor vezetője – a szerk.) felajánlotta, hogy csinál nekem egy lemezt. Ezt udvariasan visszautasítottam, úgyhogy eddig tartott a „popkarrierem”.

hvg.hu: Ezt megelőzve már az Andro Drommal is felléptél többször.

Sz. Á.: Igen, az Ando Drommal akkor már rendszeresen próbáltunk. Sőt, jött egy lehetőség, hogy menjek velük turnézni Franciaországba, de a szüleim nem engedtek el.

Szalóki Ági

Fülöp Máté

hvg.hu: Többször nyilatkoztad, hogy a meghatározó inspiráció számodra az István, a királyból Sebestyén Márta éneke volt.

Sz. Á.: Biztos vagyok benne, hogy minden 1983 után született magyar népdalénekesre óriási hatást gyakoroltak azok a dalok. Megvolt otthon nekünk is ez a lemez, amit széthallgattam. Sebestyén Márta elvarázsolt. Onnantól az ő lemezeit kértem ajándékba. Nem volt ebben tudatosság, egyszerűen kisgyerekként azt éreztem, hogy ez jó, ez nekem kell. Nem tudtam, hogy mit énekel, hogy ez magyar, erdélyi zene, nem tudtam, hogy azok a díszítmények honnan jönnek. Nem voltak a családban zenészek, néprajzosok, akik ennek a hátterét el tudták volna magyarázni, nem jártak táncházba a szüleim. Általános iskolában az egyik tanárnő – hála neki – is annyit tudott tenni, hogy kézen fogott, és elvitt Sebő Ferenchez, mert sejtette, hogy ő majd megmondja, mit kell csinálni egy ilyen „népdalos kislánnyal”. És ő tényleg ajánlott egy olyan iskolát Budapesten, ahol alapfokon népzenét lehetett tanulni. Úgy nézett ki egy énekóra, hogy kaptam egy kazettát, az azon hallható dalokat lekottáztuk, és azokat megtanultam. De azt hittem, a nénik és bácsik, akiknek a hangját hallgattam, már meghaltak. Amikor 18 évesen elmentem Erdélybe, rájöttem, hogy ott még élnek azok az emberek, akiknek a hangját jól ismertem.

hvg.hu: Az, hogy ennyi mindent csinálsz – népzene, népzenegyűjtés, dzsessz, Karády-dalok, Kishúg, gyerekzene stb. – azt mutatja, hogy folyamatos útkeresésben vagy?

Sz. Á.: Vannak, akik föltesznek mindent egy lapra, figyelmük egyhegyűvé válik, és ez határozott irányt ad nekik. Rendszerint ők érik el a legnagyobb sikereket. Ennek ugyanakkor megvan az a veszélye, hogy egy idő után már nem tesznek bele elég energiát, az egyhegyűség ekkor mókuskerékké válik. Én amikor ilyet tapasztaltam, rögtön kiszálltam az adott produkcióból. Persze, lehet, hogy egyszer lesz egy olyan zene, aminél megállapodok, és azt mondom: ez vagyok leginkább én, és nem akarok semmi mással foglalkozni. Bevallom, amikor gyerekeknek játszom, ilyesmit érzek.

hvg.hu: Az első, gyerekeknek szóló lemezed, a Téli-nyári laboda 2004-ben jelent meg. Tavaly jött ki a (a 2006-os Cipity Lőrinc és a 2009-es Gingalló után) a negyedik, a Körforgás. Egészen más a zenei világa ezeknek, különösen a legutóbbinak. Megváltoztak a gyerekek? Más zenét kíván a mai kor?

Sz.Á.: Nem hasonulok meg önmagammal, amikor a régi dalokat éneklem. A körítés változott, kicsit sűrűsödött a zenei szövet, kicsit maibb lett. Eddig egyébként a Körforgásról nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. A Négyeshatos című dalhoz egy gödöllői általános iskola tanító nénije még videoklipet is készített. Nagyon büszke vagyok, hogy ezt a terjedelmes Erdős Virág-verset kívülről fújja egy csomó diák.

A gyerekek egyébként nem változnak, de az igen, hogy a felnőttek hogyan viszonyulnak hozzájuk. Ma talán kicsit szórtabb a gyerekek figyelme, kicsit nehezebb „terelni” őket. Én viszont ezekhez az igényekhez alkalmazkodom, nekem ez nem probléma. Tudok olyan előadókról, akik tehetetlenné válnak, felháborodnak, ha a gyerekek nem hallgatják csendben őket, ha nincs rend és fegyelem. Én igyekszem lekötni őket, de szeretem azt is, ha elindul a tánc, hiszen a zenénk java tánczene. Az sem zavar, ha valaki épp futkározni kezd. Futás közben is lehet zenét hallgatni. Egy-egy önfeledten áttáncolt dal után szívesen hallgatnak a gyerekek csendesebb, meditatívabb darabokat is, akár csukott szemmel. Nemrég egy IX. kerületi általános iskolában játszottunk 100-120 tanuló előtt. Lubickoltam ebben a helyzetben. Szeretem kiszúrni a közönségből a „legrosszabb gyereket”: aki úgy viselkedik, mintha a legrosszabb lenne, pedig csak szeretné felhívni magára a figyelmet. Kijön a színpadra, ott szerepel valamit, aztán, mint egy megdicsőült ember megy vissza a társai közé. Megkapta a figyelmet, ezután már minden szabályt betart.

hvg.hu: Viszonylag ritkán lehet élőben hallgatni a Körforgást. Miért?

Sz. Á.: Manapság háttérbe szorul az a fajta zene, amit mi képviselünk. Mi inkább játszunk kevesebbet, de több pénzért, és kompromisszumok nélkül. Így kiesünk sok helyszínről. És elvből nem adunk naponta egynél több koncertet. Nagyon ritkán volt néhány kivétel ez alól. A gyerekzene világában gyakori, hogy napi 3-4 koncertet lenyomnak a zenekarok. Azt is mondhatnám, hogy egyfajta „drága, kézműves termékké” váltunk. Azt azonban tudnunk kell, hol van a helyünk a palettán: attól, hogy minden koncertünk telt házas, még nem vagyunk országosan ismertek. Ahova meghívnak, ott viszont biztosak lehetünk benne, hogy tudják, miről beszélünk. A zene ugyanis erősen kijelöli azt, ki vagy, hogyan élsz, hogyan gondolkodsz.

hvg.hu: Meg tudsz élni a zenélésből?

Sz. Á: Ebből élek, nincs más bevételem. Nem akarok panaszkodni. Nem lennék képes lakást venni (a szüleimnek köszönhetem a mostani lakásomat), autót sem, de szinten tudom tartani magam. Öt év után először nyaraltam is, elmentem Thaiföldre.

Fülöp Máté

hvg.hu: Korábban felléptél több civil és politikai rendezvényen is. Ilyen volt például a Milla-tüntetés. Hogyan válogatod ki, mihez adod az arcod?

Sz. Á.: Akkoriban pár barátomat és sok általam jó szakembernek tartott embert rúgtak ki a köztévéből, a Kossuth Rádióból. Volt bennem elkeseredettség, vágy, hogy kifejezzem, nem értek egyet mindezzel. Azért mentem el, mert arra kértek, hogy a személyes történetemmel álljak ki, és énekeljem el a Himnuszt. Elkértem a beszédeket, hogy tudjam, milyen kontextusban fogok ott megjelenni, de egyedül Schilling Árpád beszédét küldték el, ami egy nagyon okos szöveg volt. A többi biztos nem állt rendelkezésükre a szervezőknek. Ha ismerem a többi beszédet, akkor valószínűleg nem is megyek el. Bizonytalan voltam abban is, hogy az emberek tényleg figyelnek-e a beszédekre, megértik-e az ott elhangzott gondolatokat. Mindenesetre csalódottan távoztam, azóta nem is vállaltam ilyesmit. Engem már rég nem nyűgöz le, ha valahol sokan vannak. Énekeltem 20-30 ezer ember előtt is. Tudom, hogy annyira azért nem nehéz sok embert lelkesíteni és szórakoztatni, mert önmagát gerjeszti a tömeg. Nekem például az internetadó elleni tüntetés is keserű tapasztalat volt: amikor, mondjuk, hajléktalanokat diszkriminálnak, akkor nem vonulnak tömegek az utcára, de ha a néhány száz forinttal többe kerül a net, akkor igen. Persze, nyilván másról is szólt már az a demonstráció, de az első felhördülés akkor is ennek szólt.

hvg.: Viszont több civil ügy mellé odaállsz.

Sz. Á.: Szeretek önkénteskedni. Például évek óta segítek ételt osztani a krisnásoknak. Ez mindig erős élmény: találkozni szemtől szemben olyan emberekkel, akik segítségre szorulnak. Egyre többen vannak, egyre meghökkentőbb, kik állnak be a sorba. Márpedig, aki kér, annak mindig szüksége van a segítségre. Vagy inkább segítek egy családot, akikkel személyesen ápolom a kapcsolatot, mint hogy politikai párthoz kötődő rendezvényekre járjak. Vannak bizonyos ügyek, amik nekem személyesen fontosak. Május 17-én lesz a Rehab Critical Mass, amin, úgy tűnik, fel is lépünk a gyerekzenekarral. A szűk családomban van fogyatékkal élő, így még inkább érintett vagyok. Nem tudom, mennyire idealizmus, de jó volna egy olyan országban élni, amiben jól szervezett, tisztán működő, világos célokért küzdő kis szervezetek dolgozhatnak. Bevallom, néha reménytelennek látom a helyzetet.

hvg.hu: Korniss Péter és Závada Pál 2011-es Egy sor cigány… című portrékötetében te is szerepelsz, de másutt is felvállalod a roma származásod. Nincs ebből problémád?

Sz.Á.: Nem látszik rajtam, hogy valamilyenrészt roma vagyok, így nincs ebből hátrányom. A Facebookról, és a többi netes csatornáról pedig eltakarodtak azok, akik beszólnának emiatt. Látták, hogy ha beszólnak, akkor 20-an védenek meg. Nincsenek harcaim ezen a téren. De irigykedést hallottam már ezzel kapcsoltban a roma oldalról: miért beszélek én erről a témáról, ha csak mit tudom én, 32 és fél százalékos roma vagyok? Hogy „bezzeg engem nem kérdeznek, pedig én cigányabb vagyok, mint ő!”. De hát én nem verem ezt soha nagydobra! Ha megkérdezik, akkor elmondom. Persze értem mások fájdalmát, én nem szenvedtem el olyan nagy sérelmeket emiatt, nem tették rám azokat a bélyeget, amiket másokra tettek. Mert rajtuk rögtön látszik, hogy cigányok. Míg én csak elegánsan azt mondom, hogy hát igen, én is az vagyok. „Cserébe”, ha egy taxis cigányozik, rávágom, hogy én is cigány vagyok. Ennyit tudok tenni.

hvg.hu: Ugyanebben a Závada-kötetben olvastam, hogy miközben édesanyád roma származású és balliberális, édesapád radikális jobboldali ember. Hogyan élted meg ezt a kettősséget?

Sz. Á.: Több évtizedem ment rá, hogy magamban helyrerakjam ezt. A legtöbben kapnak valamit otthonról, egy egyértelmű értékrendet, és akkor arra tartanak. Könnyebb annak, aki megkapja ezeket az egyértelmű válaszokat. Én kétféle egyértelmű választ kaptam. A tapasztalataim segítettek abban, hogy ezeket értelmezzem. Azt az előnyét viszont élvezem ennek, hogy könnyebben tudok objektív lenni, nem vagyok részrehajló. Elég nehezen dőlök be ilyen vagy olyan csábításnak. Talán nem lehet annyira kikezdeni engem, például politikai szempontból sem. Eléggé benne vagyok azért a népzenei világban, és azt látom, hogy a legtöbben hozzám hasonlóan gondolkodnak. Például, hogy nagy tévedés azt gondolni, ha valaki szereti a népzenét, attól ő már valami radikális, melldöngető népnemzeti. Fontos számomra a magyarságom, de nem látok állandó katasztrófát nemzeti értelemben és nem gyanakszom különböző összeesküvésekre sem.

hvg.hu: Nemsokára Japánba utazol. Mi készül ott?

Sz. Á.: Japánban megjelent hét önálló albumom. Májusban a tokiói Cotton Clubban a Karády-dalokkal mutatkozunk be. A Kunitachi Zeneakadémián előadást is tartok majd a magyarországi világzenéről. Ez lesz az első utam oda. A zene utaztat, énekelve járom be a világot.