2013. január. 05. 10:31 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 06. 01:15 Élet+Stílus

DTK: Tényleg véget ér az életem egy fontos és tanulságos szakasza

D. Tóth Kriszta felmondott, mert a stábja kétharmadának munkájára az MTVA a továbbiakban nem tart igényt. Így lett vége az állami televíziózásban az utóbbi évek egyik legnézettebb belső gyártású műsorának.

A Népszabadság értesülései szerint a műsorvezető felmondásának oka az volt, hogy a legutóbbi létszámleépítés során a műsor stábjának háromnegyede kapott előzetes értesítést arról, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. A kaszálás a napilap szerint azért is meglepő volt, mert a DTK show átlagosan félmillió nézőt ültetett a képernyők elé, és ezzel a műsor az egész MTVA egyik legsikeresebb belső produkciójának számított.

D. Tóth Kriszta a stábnak is írt búcsúlevelet.

Pénteken délután a hvg.hu az ügyben kereste az MTVA-t, ahol akkor még határozottan cáfolták D. Tóth felmondását. Az ügy érdekessége, hogy az érintett ma délelőtt a saját Facebook oldalán elnézést kért az ismerőseitől, hogy az újságból értesültek a hírről. Mint írta: "Úgy tűnik, tényleg véget ér az életem egy fontos és tanulságos szakasza. Kis türelmet kérek, hamarosan hosszabban is írok, addig is: nem tűnök el teljesen, képernyő nélkül is van élet (sőt, ott van az igazi!)".

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?