2012. november. 24. 18:57 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 24. 18:40 Élet+Stílus

Sztárzenészek és sérültek közös fotókon

Sztárzenészek és sérültek közös fotói láthatóak a Móricz Zsigmond körtéren a készülő 4-es metró építésén kihelyezett plakátokon szombattól két héten át. A kiállítás a sérült és ép emberek összefogására és a Jobb velünk a világ! jótékonysági rendezvénysorozat ötéves történetére hívja fel a figyelmet.

A DBR Metró Kft. és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésével megvalósuló kiállítás fotóin a sérültekből álló Nemadomfel Együttes tagjai szerepelnek Kiss Tiborral, Varga Liviusszal, Lovasi Andrással, Hobóval és más sztárzenészekkel - áll a szervezők MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben.

Mint írják, a fotókiállítás célja egyfelől a december 3-i fogyatékos emberek világnapja felé közeledve felhívni a figyelmet a fogyatékos és ép emberek közötti kommunikáció, együttműködés és elfogadás szükségességére, és a Jobb velünk a világ! jótékonysági rendezvénysorozat elmúlt öt évének bemutatása. A fotókon sérült és ép zenészek közös színpadi pillanatai jelennek meg. A képeket Varga Imre készítette.

A Jobb velünk a világ! rendezvénysorozat egy fogyatékossággal élő fiatalok által életre hívott, általuk megszervezett program, amely bebizonyítja, hogy a hátrányban élők és a sérültek is képesek arra, hogy példát mutassanak a társadalomnak. "Öt éve indult útjára a Jobb velünk a világ! kezdeményezés, azóta több mint húszezren vettek részt koncertjeinken, közel 40 millió forint adomány gyűlt össze, mellyel már most több száz hátrányos helyzetben élő embertársunkon segítettünk, és nem utolsósorban több tucat ismert, nagy zenész csatlakozott ez időszak alatt kezdeményezésünkhöz, támogatva céljainkat" - idézi a közlemény Szepesi Richárdot, a Nemadomfel Együttes képviselőjét.

A kiállítás mellett lemezbemutató koncerttel is készülnek, amelyet sztárvendégek fellépésével december 2-án a Barba Negra Music Clubban tartanak. Újbuda Önkormányzatával együttműködve december 3-án közvélemény-formáló napot rendeznek, ahol a kerületi iskolák tanulói megismerkedhetnek a fogyatékos emberek élethelyzeteivel, mindennapi kihívásaival. A Nemadomfel Együttes lemezbemutató koncertjének bevételét az idei évben az újbudai önsegítő közösségi otthon felépítésére fordítják, amelyben sérült emberek és családjaik találhatnak otthonra.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.