Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Gyerünk, röhögjünk az egészségügyünkön. Hétvégétől játszák az Anamnesis című darabot a Katona József Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság előadásában. Megnéztük a próbát és beszélgettünk Bodó Viktor rendezővel.
Nem látunk újat, ami a történeteket illeti. Mind ismerjük, hiszen mi írtuk. A Szputnyik Hajózási Társaság és a Katona József Színház közös projektje tavaly novemberben indult, amikor a két műhely felhívást tett közzé. Azt kérték, bárki, bárhonnan, bármikor küldje el saját történetét. Nem tudjuk, pontosan hány esettanulmány érkezett egyenesen a csatatérről, csak azt, hogy sok. Rengeteg epizód, még több szereplővel, kevés színész alakítja egy közepes méretű színpadon. Szuperintenzív.
Látunk egy barokkos plakátot pátosz nélkül: örvénylő hord- és kórházi ágytömegen tehetetlenül heverő társadalmat. Nem csak az egészségügy szakmai társadalmát, hanem mindannyiunkét. Illetve mindannyian a szakmai társadalom része vagyunk, hiszen vettünk részvényt. Láthatunk egy barokkos részletgazdagsággal kidolgozott darabot is, amit abszurdként, viccesként, és meglepőként mutat be a sajtóanyag. Vicces, még pontosabban cinikus és tragikomikus, merészen kihasznált közhelyekkel és közéleti archetípusokkal. De nem abszurd. Itt minden igaz. Ezért morbid. Vihogás a halálfélemünkön, lázadás a egészségügyes hűbérurak és zsírosparasztok ellen, viccben. Freud szerint nincs más humor, csak a fekete humor, merthogy a vicc és a nevetés nem lehet más, csak a saját vagy mások tragédiájának feldolgozása.
Pattog, csak úgy kapkodjuk a fejünket. Látjuk a tömegjelenetek jól koreografált káoszát, filmeffekteket, börleszkes csetlés-botlást, kegyetlen nyelvi humort. A nagy nyüzsgés hirtelen és magyarázkodás nélkül lelassul, hogy helyet adjon egy csendes tragédiának, vicc nélkül. Mert azért van olyan szereplő, aki nem mi vagyunk és nem is az elpüfölést érdemlő politikus, hanem – bármennyire patetikus – hétköznapi hős.
Látunk érdektelen orvost. Adósságban fuldokló orvost. Gyógyszergyárak kenőpénzével házaló ügynököt és korrumpált orvost. Hatalmaskodó portást. Leszarom nővért. Megroppant mentőst. Birkózó mentőst. Egészségügyön élősködő politikus-üzletembereket.
hvg.hu: Ez egy vádirat?
Bodó Viktor: Nem, nem... biztos az is van benne. A problémáknak, amiket a hírekből ismerünk, utánajártunk, iróniával, humorral dolgoztuk fel. Van olyan jelenet, ami politikai kérdésekkel foglalkozik, de abban is a humort kerestük, ahogy a Monthy Python fogalmaz meg társadalomkritikát.
Hallunk tragikus történetet. Látjuk a haldokló és a gyászoló szemszögéből a kórtermet, várótermet, előteret. Látunk tragikus mozdulatlanságot komikus filmeffekttel. Hallunk szürreális pletykát arról, miként döntenek kórházi ágyakról, betegekről és ellátásról. Szürreális, mert több mint hihető. Nem is pletyka, belső info. Látunk buta tekintetű bulvárriporter-libát, aki a tömegbaleset helyszínén tunkol mikrofonjával. Látunk felkészületlen orvost, aki retteg a műtéttől, amit neki kéne levezetni.
hvg.hu: A darab szerkesztési folyamata rendkívül izgalmas lehetett, felkérésre beküldött nézői történeteket állítottak össze. De azt is tudjuk rendezői munkáiról, hogy a próbák folyamán improvizációkból is születhetnek jelenetek.
B.V.: Igen, de ez a fajta munkafolyamat valamikor jobban működik, valamikor kevésbé. Itt több módszerünk is volt. Először is beérkezett három talicskányi történet, amit a nézők küldtek el. Statisztikák, cikkek, amit háttérkutatásként el kellett olvasnunk. Aztán jöttek a riportok. Egészségügyi szakemberekkel beszélgettünk, kivel 2 órát, kivel 4 órát. Mindezen túl Róbert Júlia dramaturggal ketten is írtunk jeleneteket, ahogy Hajduk Károly színész maga is írt bele.
hvg.hu: Az lenne ennek a darabnak a lényege, hogy autentikus történeteket dolgoz fel. A szerzői műhelymunka nem megy ennek a hitelességnek a rovására?
B.V.: Nem.
hvg.hu: A beérkezett történetekből mennyi potyogott ki és mennyi maradt meg?
B.V.: Nem tudom számszerűsíteni. Inkább töredékek és érzetek kerültek be. Azt nem tehettük meg, hogy fogjuk a nézők jegyzeteit és beemeljük. Ezek nem színpadi anyagok, nem is az volt a szándékunk, hogy kész műveket kapjunk. Inkább azt szerettük volna, hogy végre a nézők mondják el, mi történt velük, és ez a mi fantáziánkat elindítja, foglalkozunk vele. Volt olyan történet, amit rögtön színpadra adaptáltunk, és lett belőle egy teljes jelenet. De volt olyan is, amit elkezdtünk színpadra vinni, és kiderült, hogy nem jó színházi anyag, nincs benne konfliktus, nem látjuk a figurákat a leírásban, és nem is tudja a magyar egészségügyet megfogalmazni, csupán egy saját élményt.
Sokféleképpen lehetett kategorizálni a történeteket, például betegség szerint. Ebben a rákról szóló esetek szerepeltek a legtöbbet. Egy-kettő közülük egészen megrázó. És néhány mögött nem is a probléma volt a legintenzívebb, hanem az élménye, a megélése rettenetesen drámai. Ha ezt színpadra tesszük, akkor a néző úgy látja, hogy itt a probléma is nagy.
Ez a színház. Amikor a történeteket kértük, elmondtuk, nem biztos, hogy színpadra kerül. Kitesszük a honlapra, dolgozunk vele, szerkesztjük, de nem biztos, hogy használjuk. És így is küldték. Már az önmagában jó, hogy kialakult ez a kapcsolat a nézők és színház között, akár csak azáltal, hogy kiírhatta magából és megoszthatta velünk ezt a történetet. De ha mégis meg kéne határozni, azt mondanám, hogy talán az 5 vagy 10 százaléka került be, inkább töredékekben, kifejezésekben, figurákban, betegségekben, bánásmódban, hogy kivel miként voltak bunkók vagy igazságtalanok. Mennyire volt rettenetes a várakozás, amíg megtudta, hogy meg fog halni. Milyen haldokolni, miközben az ismerősök vagy elfordulnak, vagy nagyon kedvesen kezdenek viselkedni. Mennyire kezelhető mindez – ez szerepel az előadásban és minden anyagban. Mennyire lehet egy lehetetlen dolgot megoldani. Akad olyan történet, amiben ketten is meghalnak, és a boncolásnál semmit sem találtak. Ez például egy az egyben szerepel.
hvg.hu: Saját élmény szerepel?
B.V.: Igen. De nem mesélem el, mert elárulnám a történet egy fontos vonalát.
Látunk xenofób döntéshozót, cinikus pártkatonát. Nem halljuk a titokzatos távoli kiskirályt, aki áment mond néhány ezer kórházi ágy megszüntetésére a telefon másik végén, de halljuk alázatos vazallusait, akik nem mernek egyedül dönteni a kérdésben. Mernek viszont orvost megalázni és elpáholni.
hvg.hu: Sikernek számít majd, ha elfogultsággal vádolják? Ha megkérdezik, miért nem született ilyen darab a vizitdíj idején?
B.V.: Nehéz megítélni, hogy mit nevezünk sikernek. Ha sikerül átadni azokat az információkat, amit mi megtudtunk és még színházszerű is tud lenni, akkor az már sikernek számít. A tűréshatárok kitolódtak. Annyi minden történik az életünkben, az egészségügyben, vagy akár a halálhoz való viszonyunkban, hogy nem tudom, meddig merészkednénk anélkül, hogy lecsapjuk a biztosítékot. Azt érzem, hogy a végletekig el kell menni, hogy elérjük ennek az egésznek a humorát. És mindazt, amit dühösen fogadunk vagy lenyelünk máskor, most messzebbről vizsgáljuk meg.
Halljuk a „szingli hordát”. Látjuk, hogy a szakpolitikusnak meghívott üzletemberek és az üzletemberré fejlődő politikusok segge luka egyszerre ugrik össze a „béremelés” szó hallatán. Visszahalljuk a közéleti mémeket. Látjuk, amint valaki próbál a kórházi labirintusban tájékozódni és értelmet ver a kórházi épületegyüttesek számozásába.
hvg.hu: Külföldön sokat játszanak. Működne ez a darab német vagy angol felirattal?
B.V.: Egyrészt a Katona és a Szputnyik szervezésében is sok vendég érkezik, hogy lássa a darabot. Másrészt Magyarország nagyon érdekes a világ számára. A mi problémáink nem speciálisak a külföldiek számára. Hogy ez a helyzet ismerős-e a számukra, fogalmam sincs. Korrupcióval nyilván mindenhol küzdenek, és mindenhol nehéz elfogadni a halált.
A géppuska ritmusban egymást követő fejezetek, ahol alig van időnk megszokni, hogy Dankó, Kovács, Hajduk vagy bárki más éppen kinek az aljasságát vagy tragédiáját alakítják, máris más bőrébe bújnak, többnyire cinikusan humorosak, ironikusan börleszkesek, arcpirítóan közhelyesen igazak. Nincs más humor, csak a fekete humor.
hvg.hu: Ha egy 10 fős VIP-listát összeállíthatna, kit hozna be a magyar közéletből?
B.V.: (Nevet.) Azoknak állítunk színpadra darabokat, akik eljönnek, ide a Katonába, vagy a Szputnyikba. Legyen fiatal, idős, civil, politikus, szakmabeli – egyszóval bárki.
Nem vádiratot látunk április 27-től a Katona József színházban.
