Egyéb hvg.hu 2023. szeptember. 06. 17:20

Elindult a HVG gyakornoki programja

A tizennégy fiatalt több mint száz jelentkező közül választotta ki a szerkesztőség.

Szeptember elején indult el a HVG gyakornoki programja, amelynek keretében a kiválasztott jelentkezők három hónapon keresztül, mentorok segítségével próbálhatják ki magukat az újságírás több területén. A programra a tavalyi évhez hasonlóan idén is több mint százan pályáztak, a háromkörös felvételi végén tizennégy fiatalt választottunk ki, akik szerdán látogattak el először a szerkesztőségbe, és ismerkedtek meg leendő kollégáikkal.

Túry Gergely

A gyakornokok mindhárom platform – a hvg.hu, a HVG hetilap és a HVG360 – sajátosságaival megismerkedhetnek, és bár a legtöbbeket (egyelőre) az írott tartalom gyártása érdekli, többen kipróbálnák magukat videókészítésben és podcastolásban is, valamint fotórovatunk is új gyakornokokkal bővül. A jelentkezési folyamat alatt kiderült, kifejezetten sokakat foglalkoztat az oknyomozó újságírás, de a hírszerkesztés pörgése is többek érdeklődését felkeltette, ami pedig a témákat illeti, a HVG valamennyi rovatába érkeztek gyakornokok.

Túry Gergely

Olvasóink tehát hamarosan az oldalon és a hetilapban is találkozhatnak majd cikkeikkel, az újonnan érkező kollégáknak pedig az egész szerkesztőség nevében sok sikert, kívánunk, és reméljük, legalább annyira várják a közös munkát, mint mi!

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.