Nem hajlandók Vucsicsról tudósítani a szerb köztévé újvidéki munkatársai
Azt várják az államfőtől, hogy megfelelően kérjen bocsánatot kollégáiktól, akiket félkegyelműnek és a szakma szégyenének nevezett.
Azt várják az államfőtől, hogy megfelelően kérjen bocsánatot kollégáiktól, akiket félkegyelműnek és a szakma szégyenének nevezett.
A stáb a fóti filmstúdió átadásán próbált kérdéseket feltenni a miniszterelnöknek, de a helyszínen visszavonták az akkreditációjukat, majd rájuk hívták a rendőröket.
Az Irán támogatását élvező szervezet rakéta-sorozatvetőkből indított öt támadásával a szervezethez közelálló al-Majádín libanoni hírtelevízió két munkatársának halálát bosszulta meg.
A tudományos újságírás megkerülhetetlen alakjának nevezték az idén szeptemberben elhunyt Szedlák Ádámot, aki posztumusz Kovács Attila-díjat kapott.
Egy izraeli jelentés szerint azért készülhettek képek a brutális terrortámadás idején, mert egyes újságírók előre tudták, mi fog történni. Az érintett médiumok szerint viszont nem erről van szól.
Az újságírók és médiamunkások ellen elkövetett merényletek száma egyre inkább nő a Fülöp-szigeteken az elmúlt évben.
Az amerikai-brit-lengyel koprodukcióban készült filmet a Screen brit kiadású nemzetközi szaklapnak értékelő külföldi filmes újságírók is élre helyezték, a török Nuri Bilge Ceylan legújabb drámájával (Kuru Otlar Üstüne) és az amerikai Todd Haynes alkotásával (May December) együtt.
Bogdan Bitik az olasz La Repubblica munkatársait kalauzolta.
Az egyik televízió hírszerkesztő részlegén fel is robbant a bomba, amikor az USB-t bedugták az egyik számítógépbe.
Az Ukrajna elleni háború kirobbanása óta tovább nőttek az európai újságírókra leselkedő veszélyek, miközben a kormányok egyre gyakrabban élnek az sajtómunkások elhallgattatását szolgáló, a szólásszabadságot korlátozó eszközökkel – derül ki az Európa Tanács friss jelentéséből.
Szabó Dániel főszerkesztő-helyettes pedig felmondott.
Több újságíróért is éjszaka mentek a rendőrök letartóztatási parancs vagy egyéb magyarázat nélkül.