Még a választások előtt is jöhet egy pedagógus-béremelés
Fürjes Balázs szerint a pedagógusok bérének rendezéséhez az kell, hogy folytassák a jelenlegi gazdaságpolitikát.
Fürjes Balázs szerint a pedagógusok bérének rendezéséhez az kell, hogy folytassák a jelenlegi gazdaságpolitikát.
A honvédelmi miniszter benyújtotta az Országgyűlésnek kedden az új katonai életpálya bevezetéséről és az ahhoz kapcsolódó illetményfejlesztésről szóló törvényjavaslatot. Hende Csaba még tavaly október 27-én jelentette be, hogy a katonák 2015 júliusától átlagosan 30, majd 2019 januárjáig évenként 5-5, összességében átlagosan 50 százalékos illetményfejlesztést kapnak.
Egyre népszerűbb a katonai pálya, amit a hatszoros túljelentkezés is bizonyít, viszont még mindig kevés nő lát lehetőséget a hivatásos tiszti pályában - írja a Népszabadság.
Egy izraeli tanulmány szerint a munkahelyi életerő az 57. életév környékén csúcsosodik ki.
Új program indul, aminek a célja, hogy a műszaki- és természettudományos életpálya még népszerűbb legyen a fiatalok között.
Szakíts a hagyományos tanulj, szerezz jó állást és takarékoskodj életfelfogással, javasolja egy új amerikai guru életpálya-bestsellere. A nagy kérdés, hogy ez adaptálható-e a magyar viszonyokra?
Június 1-jével indítja el az új kormánytisztviselői életpályarendszer bevezetését a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a vonatkozó törvény módosításával; az életpálya egyes elemeit 2012. január 1-jéig folyamatosan, több ütemben léptetik hatályba - közölte a tárca hétfőn.
A jó pedagógus életpályamodell biztonságot ad, kiszámítható és megteremti az anyagi és társadalmi megbecsüléssel együtt járó előmenetel lehetőségét - hangsúlyozta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a témában szerdán rendezett fővárosi tanácskozáson.