Összekapcsolják az állami hivatalok adatbázisait
A jövőben csak egyszer kell majd valamilyen adat változását jelezni az állam felé, aminek eredményeképpen sokkal gyorsabb lesz az ügyintézés – legalábbis ezt ígéri a Miniszterelnökség.
A jövőben csak egyszer kell majd valamilyen adat változását jelezni az állam felé, aminek eredményeképpen sokkal gyorsabb lesz az ügyintézés – legalábbis ezt ígéri a Miniszterelnökség.
Számláról számlára végignéztük, mire költötte az állam azt a közel 500 millió forintot, amit az állampolgárok ajánlottak fel adójuk 1 százalékából parlagfű-mentesítésre. Vettek belőle például ezüstmetál cipőtisztító gépet a hivatalba, drága mobiltelefonokat, laptopokat és irodaszereket, de úgy tűnik, diplomatatáska és pogácsa is elengedhetetlen kelléke a pollenek ellen vívott harcnak. Az allergiások érdekében összeadott közpénzből még rezsicsökkentésre is futotta: az egyébként is állami büdzséből fenntartott hivatalok ebből fizették közüzemi számláik egy részét.
Szerbiában már több mint tízezer állami szerv működik 30 000 köztisztviselővel, és a májusi választások után hivatalba lépő kormánynak kell majd komolyan foglalkoznia az állami adminisztráció radikális csökkentésével - írják a Vecernje Novosti című belgrádi napilap online kiadásában.