Egyre több szó esik arról, hogy „vissza kell tartani” (tározni) kell a hazai vizeket, s azok egy részét nem szabad kiengedni az országból, mert mind kevesebb van belőlük. A víz a XXI. század stratégiai erőforrása.
Vajon tudtuk volna pótolni a hazai talajok katasztrofálisan alacsony víztartalmát a súlyos aszály után a Dunán lefolyó hatalmas mennyiségű vízzel? Miért nem, és mi kellene hozzá, hogy meg tudjuk tenni? Hogyan kezdjünk hozzá, hogy itt tartsuk a vizet, és elkerüljük az elsivatagosodást? Ungvári Gábor közgazdásszal, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vízgazdasági elemzőjénél kerestük a válaszokat. Egyet már most elárulhatunk: sokkal bonyolultabb lesz, mint amihez szokva vagyunk.
Aszályügyben szerveztek bizottsági ülést a leapadt Tisza medrében Nagykörűnél szerdára. Sem a meghívott miniszterek, sem a kormánypárti tagok nem mentek el, pedig a szervezők olcsó és fenntartható megoldásokat mutattak volna nekik a lassan elsivatagosodó Alföld megmentésére, az aszálykárok enyhítésére, megelőzésére.
Kétméteres gáttal elrekesztett hódtó, embermagas hódvár, hódok által ásott csatorna is látható a valahol Fejér megyében készített felvételen.
Az európai mezőgazdasági területek közel felén lényeges mértékben szárazabb lett a talaj az utóbbi évtizedekben, állapították meg magyar kutatók. Részben ennek az eredménye, hogy északabbra tolódott a gabonatermesztés súlypontja, a háttérben pedig felsejlik a klímaváltozás. Mindez a hazai gabonatermesztés szempontjából is kockázatot jelent, de a kutatóknak van ötlete, amivel az idei rendkívüli aszály hatásai is mérsékelhetők, és amihez hasonló megoldás alig pár hete már Európai Uniós szinten is körvonalazódik: az árterek visszaadása a folyóknak.
Eleink a folyószabályozással kiengedték a vizet a Kárpát-medencéből, és ugyan már száz éve rájöttek, hogy ami maradt az kevés, de csak a múlt század közepére-második felére jutottak oda, hogy visszaduzzasszák a Tiszát. Ettől azonban az Alföld nagy része öles léptekkel halad az elsivatagosodás felé. A kiegyenesített folyókon gyorsan lefutnak az árvizek, a belvizet hamar elvezetjük, közben egyre kevesebb a csapadék a klímaváltozás miatt. Új fogalmat is tanulhatunk: téli aszály. A bő négy évtizede létrehozott Debrecen-környéki víztározók az akkori ígéret szerint legfeljebb tíz évente ürültek volna ki, most örülhetünk, ha valaha még lesz még bennük víz. A már most is hivatalosan félsivatagos területnek számító Homokhátságon is sorra száradnak ki a tavak, volt olyan, aminek még a medre is kiégett, miután kigyulladt benne a nád. A kulcs a vízvisszatartás, ki a belvízelvezető csatornát torlaszolja el, ki otthagyná belvizet a mélyebben fekvő földeken, vagy visszalassítaná a folyókat, különben nézhetjük, ahogy az egykori szántókon homokdűnéket épít a szél. Videóriport a lassan sivataggá váló Alföldről.