Meghalt a kórházban a Szuperkatlanon rosszul lett teljesítménytúrázó
A férfinak összeomlott a keringése.
A férfinak összeomlott a keringése.
A túrázás jót tesz a testnek és léleknek, ahogy a közhiedelem tartja. No, de egyből 30 km, esőben és sárban is? Kipróbáltuk az idén 41. alkalommal megrendezett Gerecse 30 teljesítménytúrát, ami a rossz idő ellenére is jó élménynek bizonyult.
Aki volt már a Szigeten, annak bizonyára ismerős jelenség a hajnalra elnehezülő, sajgó, feldagadt, portól fekete láb. Az egésznapos kolbászolás a koncerthelyszínek között, a reggelig tartó tánc elefántlábakat csinál a végtagjainkból, ezért úgy éreztük: itt az ideje megnézni, mennyi is az annyi. Lemértük, hány kilométert mászkáltunk, és azok kedvéért, akik még netán ilyenkor is figyelnének az alakjukra, azt is rögzítettük, mennyi kalóriát égettünk el a nyolc órányi talpalással.
Gábor kisgyerekkorában még látott, most azonban – ahogy ő mondja – már az agya dolgozik a szeme helyett. Ez azonban alig valamiben gátolja: síel, snowboardozik, most pedig lenyomott egy 100 kilométeres teljesítménytúrát a barátjával. Kettejükkel beszélgettünk egy megváltozott világról, erőről, küzdelemről, teljes életről.
Március elejétől beindul a teljesítménytúrák szezonja Magyarországon. Mehetünk családostul, barátokkal vagy egyedül. A hvg.hu országjáró ajánlata.