„Csatakiáltás a világnak” – kiadják Zelenszkij háborús szónoklatait
A könyv 16 beszédet tartalmaz, a célja pedig az, hogy az emberek jobban megismerjék az ukránok történetét és mozgatórugóit.
A könyv 16 beszédet tartalmaz, a célja pedig az, hogy az emberek jobban megismerjék az ukránok történetét és mozgatórugóit.
A nyelvész szerint a miniszterelnök "kerékbe töri a magyar nyelvet".
Két szónokkal mérték össze az IBM számítógépének tudását San Franciscóban, ahol először mutatták be azt az új mesterséges intelligencia technológiát, amelyet a cég szakemberei öt éve fejlesztenek.
„Hogyan lett a demokratából diktatórikus politikus?” – értetlenkednek sokan az 1989-es és mai Orbán Viktort összehasonlítva. A kérdésfelvetés azt sugallja, hogy a rendszerváltást követően Orbán gyökeresen megváltozott. Pedig a politikus egy tapodtat sem mozdult 89-hez képest. Akár egy beakadt lemezjátszó, ma is a Nagy Imre újratemetésén 1989-ben elmondott szónoklatát ismételgeti. Igaz, a beszéd más ügyet szolgált a rendszerváltás előtt és után. Míg 89-ben Orbán szónoklata a parlamentáris demokrácia létrejöttét segítette elő, ma beszűkítését célozza és lebontását készíti elő.
A szabadság és a testvériség iránt elkötelezett Magyarországon nemcsak üres szónoklatokra kerülne sor március 15-én, hanem felelős tettek bejelentésére is. Mondjuk, a líbiai szabadságharc menekültjeinek megsegítésére.
Angol nyelvű retorikaversenyt hirdet 16 és 20 év közötti magyarországi tanulók részére a BBC Entertainment.