A függőségek a legstigmatizáltabb mentális zavarok közé sorolhatók. Különösen igaz ez a szenvedélybetegek nők esetében. Vajon milyen okai vannak e jelenségnek? És hogyan formálja a függőség a nőiséggel és anyasággal kapcsolatos attitűdöket? Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus háromrészes cikksorozatának utolsó része.
Több területen is leállt a drogfüggők hazai ellátása, a terápiás konzultációkat internetes platformokra szervezték át, de így is volt, ahol a terápia alatt állók harmada eltűnt, és többen visszaestek. A drogpiacot megviselte a helyzet, de messze nem omlott össze. A karanténhelyzetben jobb, ha vigyázunk: ne legyünk túl megengedők a viselkedési addikciókkal szemben.
Hogy lehet, hogy ma Magyarországon a szerhasználó, szerfüggőséggel küzdő nőkről a rendszer szinte tudomást sem vesz? Miért csak maroknyian foglalkoznak azzal, hogy kifejezetten az ő igényeikre és problémáikra szabott segítséget nyújtsanak? A rehabilitációs intézetek kapui jellemzően zárva vannak a nők előtt, és ha az ellátórendszer feléjük is fordul, elsősorban az anyát látja, és a gyermek védelme felől közelít. Az idős vagy egészen fiatal szerhasználók végképp láthatatlanok. De miért tabu ma nőként szenvedélybetegnek lenni?
Mikortól számít valaki függőnek? Hogyan lehet segíteni a szerhasználóknak? Álságos-e sörivással jótékonykodni? - többek között ezekre a kérdésekre keresett választ a Share jóvoltából rendezett mini kerekasztal beszélgetés a Bánkitó fesztivál pénteki napján.
Mi még függőségről beszélünk a Száraz November kapcsán is, szakmai berkekben mostanában már „a használat zavara” kifejezés dívik. A nyelvi változás tükrözi, ahogy a pszichológia újabban az addikcióról gondolkodik. Csak az egyes szereket tiltók nem látják még a változást. Demetrovics Zsolt addiktológus cikke.