Kétszer annyi földrengést okoztak az emberek Magyarországon, mint a természet
Leginkább a kőbányák miatt jeleztek be a szeizmográfok, de a honvédség gyakorlatai is megmozgatták a műszereket.
Leginkább a kőbányák miatt jeleztek be a szeizmográfok, de a honvédség gyakorlatai is megmozgatták a műszereket.
Földrengés volt Kaposvártól körülbelül 20 kilométerre kedden 7:47-kor – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
A szakemberek szerint nem földrengés volt, hanem valamilyen helyi hatás következménye.
Miniatűr Raspberry számítógépen alapuló rendszert hívtak segítségül a kutatók ahhoz, hogy az eddigieknél jobban megfigyelhessék az elefántok kommunikációját.
Mivel a megszokottnál jóval csendesebb most a világ, a szeizmológusok olyan rezgéseket is érzékelnek, amiket máskor nem.
Elhelyezte első mérőműszerét az InSight amerikai robotgeológus űrszonda a marsi talajon, a kutatók szerint ezzel újabb mérföldkövéhez érkezett a misszió.
Márianosztra közelében 8 kilométeres mélységben regisztrálták a földmozgást szombat éjjel.