Deutsch Tamás belekötött Magyar Péterbe, saját szavait próbálja ellene fordítani
Most akkor kamuállás az EP-képviselőség, vagy sem? És amúgy is: ki mennyi ülésen vett részt? Vélhetően lesz még a történetnek folytatása.
Most akkor kamuállás az EP-képviselőség, vagy sem? És amúgy is: ki mennyi ülésen vett részt? Vélhetően lesz még a történetnek folytatása.
Ha ez valóban így van, akkor kifejezetten népszerűnek mondható a jelenlegi kérdéssor.
A házelnök szerint abból, hogy a kormány egyedül képviseli békepárti álláspontját Európában, “komoly hátrányai is származnak az országnak”.
Megvárják Orbán Viktor és a svéd miniszterelnök találkozóját.
A kormány szerint ez az árverezők esélyegyenlőségét szolgálja.
Egy friss kutatás megállapításai szerint nem, vagy önmagában nem magyarázható a magyarok munkaerőpiaci kiszolgáltatottságával az alacsony közéleti részvétel. Ahogyan a magasabb társadalmi státusz sem eredményez önmagában politikai aktivitást.
A vitatott, nagyon alacsony részvétellel zajló hongkongi törvényhozó tanács választásán a Kína politikáját támogató jelöltek törtek előre.
Az utolsó előtti napon 102 ezren voksoltak.
Az előválasztás első hétvégi napján minden eddiginél többen szavaztak, összesen pedig már több mint 440 ezren voksoltak.
A Republikon Intézet szerint 550-650 ezer ellenzéki választó szavazása hatalmas sikernek számítana. A rendszer mindenestre már szombat délelőtt nem bírta a rohamot.
Több aktivistát kellett bevonni a nagy érdeklődés miatt az előválasztási lebonyolító stábba.
Szaúd-Arábia körül kezd elfogyni a levegő.