Megtalálták a múlt heti washingtoni légi katasztrófa valamennyi áldozatának holttestét
A roncsok keresését folytatják a hatóságok.
A roncsok keresését folytatják a hatóságok.
A szemtanúk elmondása szerint recsegő hangot hallottak, mintha egy elektronikus eszköz égett volna.
Nagy erőkkel zajlik a mentés a Ronald Reagan nemzeti repülőtér közelében. Nem tudni, vannak-e túlélői a balesetnek
19-en pedig megsérütek, közülük 11 embert kellett kórházba szállítani.
Az orosz államfő telefonon beszélt Alijev azeri elnökkel, de nem ismerte el közvetlenül, hogy ők lőtték volna le a repülőgépet.
Nem a mostani az első eset, hogy gond van a Boeing 737 Max géptípussal. Ezúttal ugyan nem történt tragédia, de ez minden bizonnyal csak a szerencsének köszönhető. Összeszedtünk minden fontos információt, ami a balesetről és az évek óta problémás repülőgépről tudható.
Egyre több országból tiltják a 737-es érintett variánsát, amíg ki nem derül, mi okozta a vasárnapi etiópiai légikatasztrófát. Donald Trump is kommentálta a légikatasztrófát, és ebből az jött ki, amit megszoktunk tőle.
Megerősítette a mentés vezetője, amit sejteni lehetett: senki nem élte túl a fedélzeten lévő 188 ember közül a repülőgép-szerencsétlenséget.
A légitársaság nem árulta el, hogy pontosan mi volt a probléma, de azt állítják, hogy az előírásoknak megfelelően jártak el, amikor kijavították a hibát.
A Kuala Lumpurból Pekingbe tartó maláj utasszállító pilótája szándékosan kerülte ki a radarokat, s akarattal csapódott gépével a tengerbe – állítják a 2014-es rejtélyes gépeltűnést vizsgáló szakértők. A gyilkosság-öngyilkosságban a Malaysia Airlines Boeing 777-esén tartózkodó 239 ember mindegyike meghalt.
A pilóták üzenetváltásait, valamint a repülési adatokat rögzítő fekete dobozokat már megtalálták, Moszkvában vizsgálják őket a vasárnapi tragédia után – közölte hétfő este az állami légiforgalmi hivatal.
A gép roncsai körülbelül harminchektáros területen szóródtak szét.