Videón, ahogy szó szerint szórják a pénzt a rendőrök elől menekülő chilei rablók
Szerencsés napja volt azoknak, akik a kérdéses időpontban arra jártak.
Szerencsés napja volt azoknak, akik a kérdéses időpontban arra jártak.
Az ország második leggazdagabb embere Békés megye leszakadó keleti csücskébe is betette a lábát. A helyieknek azonban nem hozta meg a remélt felvirágzást az új földesúr érkezése.
Az állat előzőleg elcsente egy nő tárcáját, amelynek tartalmát Vrindavan város egy templomának párkányán ülve zúdította az emberekre. A kiszórt pénz nagyjából 650 ezer forint értékű volt.
Letartóztattak két embert Hongkongban, mert nem adták vissza azt a pénzt, amelyet az utcán szedegettek össze, miután kinyílt egy pénzszállító autó ajtaja és félmilliárd forintnyi készpénz szóródott szét egy négysávos úton.
Decemberben jelenik meg az amerikai üzletekben, kétszer annyiba kerül majd, mint általában a tej, a cég mégis "pénzesőt" vár tőle.
A román posta autójából az utcára esett egy zsák pénz, a járókelők pedig rögtön éltek a lehetőséggel.
Meghökkentő autós üldözés zajlott szerdán, Los Angeles utcáin: a rendőrök egy Volvóval menekülő bankrablót hajszoltak, aki kidobálta az autó ablakán a zsákmányt, hogy a járókelők hátráltassák a hatsági járműveket.
Pénzesőnek örvendezhettek Hollandiában hétfőn az autósok, mert leesett egy euróbankjegyekkel teli zsák egy pénzszállító kocsiról, és ki is szakadt.