Nehéznek találták a magyar feladatsort a gimnáziumba felvételiző diákok
Szombaton több mint 72 ezer diák írt középiskolai felvételit, a feladatlapok közül pedig a magyart találták a nehezebbnek.
Szombaton több mint 72 ezer diák írt középiskolai felvételit, a feladatlapok közül pedig a magyart találták a nehezebbnek.
A középiskolák 5-8. évfolyamainak is kezdődik a jelenléti oktatás április 19-én.
A legjobban a nyolcosztályos gimnáziumokat sikerült feltölteni, a legkevésbé a szakközépiskolákat (volt szakiskolák).
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint a spontán szegregáció káros folyamat, amelyet meg kell állítani, és lehet, hogy olyan iskolaközpontokat hoznak létre, ahová buszokkal szállítják a diákokat. Arról is beszélt, hogy a nyolcosztályos gimnáziumokat szerinte nem fogadta be az iskolarendszer, és arról is, hogy a magyarok túlzottan kórházorientáltak, pedig gyógyulni nem csak ott lehet.
A hat évfolyamos gimnáziumokba csaknem 6000-en, a nyolc évfolyamos gimnáziumokba pedig mintegy 4600-an jelentkeztek. Számukra kezdődtek meg a vizsgák pénteken.
Kötelezővé tenné a latinoktatást a nyolcosztályos gimnáziumokban az oktatási államtitkárság - közölte az Eduline. A változtatás több mint száz középiskolát és több ezer diákot érintene. Ezen kívül az ötödik és hatodik évfolyamban bevezetnék a „latin örökségünk” nevű tantárgyat.