Szombaton több mint 72 ezer diák írt középiskolai felvételit, a feladatlapok közül pedig a magyart találták a nehezebbnek.
Január 20-án szombaton 72 ezernél is több középiskolába készülő diák mérettette meg magát a gimnáziumi felvételin – számolt be róla az Eduline. A hivatalos adatok szerint 55 ezer nyolcadikos mellett nagyjából tízezer hatosztályos gimnáziumba készülő 11-12 éves hatodik osztályos, és hétezer, mindössze 9-10 éves negyedik osztályos diák írta meg a felvételit.
A legkisebbek magyar feladatlapjával kapcsolatban a Magyartanárok Egyesületének képviselője úgy látja, a feladatlap nagyon is hasonlított a korábbi évek feladatsoraihoz, őrült meglepetések pedig nem érhették a gyerekeket. Schiller Mariann szerint ugyanakkor az vitatható, hogy szükség van-e egy olyan feladatlapra, amiben a maximálisan elérhető 50 pont többségét olyan feladatokkal lehet megszerezni - nyelvtan, helyesírás, betűrend - ami a negyedikesek számára „a legkevésbé izgalmas.”
Schiller Mariann szerint a gyerekek összességében azt kapták, amire készültek, ez pedig bizakodásra ad okot, hiszen míg a magyartanítást teljes mértékben átalakította a kormány, ez a feladatlap „maradt olyan, amilyen.”
Az Eduline megkérdezte a felvételit író hatodikos diákokat, milyennek találták a megkapott feladatsort. Volt, aki azt mondta, a matematika nem okozott neki különösebb problémát, a magyart viszont nem maradt ideje befejezni.
Egy másik hatodikos diák – Kristóf – szintén a magyar felvételi feladatlapot találta nehezebbnek. A diák másfél évig magántanárokkal készült a felvételire.
Az Eduline a nap folyamán folyamatosan követi a felvételi alakulását.