Jó hajrával győzött a magyar női kosárlabda-válogatott Szlovénia ellen az Eb-n
Szinte végig a szlovének vezettek, de a végén a válogatott belehúzott, és legyőzte a szlovén csapatot.
Szinte végig a szlovének vezettek, de a végén a válogatott belehúzott, és legyőzte a szlovén csapatot.
A rendőrség szerint a balesetet az autóbusz sofőrjének figyelmetlensége okozta.
A balesetben öten meghaltak, és harmincan megsérültek.
Az erős fagy és hófúvás miatt eddig négy halottról tudnak a hatóságok Ukrajnában, sokan szorulnak orvosi ellátásra, például fagyási sérülés miatt. A dél-szerbiai Nisnél összesen negyven járművet érintett egy tömegkarambol, huszonkét ember sérült meg. Bulgáriát is megbénította a fagy.
A migráció olyan ügy, amelyben nem lehet viccelni, hibázni, tévedni, átgondolatlanul engedményeket tenni, mert azt később nem lehet kijavítani – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Nisben, a magyar-szerb kormányzati csúcs alkalmával tartott sajtótájékoztatón.
A Wizz Air kedden bejelentette, hogy a szerbiai Nisbe is indítanak járatokat. A magyar fapados légitársaság így már két szerbiai városba is repül.
Az amerikai Falcon Oil & Gas Ltd. szerdán közleményben jelentette be, hogy sikeresen befejeződött próbafúrása a Makói-árokban miután a Besa-D-1 kútnál elérték a 3000 méteres mélységet.
A szerbiai NIS olajipar vállalat, a Gazprom helyi, többségi tulajdonú leánycége 27 benzinkutat nyitott meg Bosznia-Hercegovinában Gazprom név alatt. Az orosz tulajdonú cég ugyanezen márkanév alatt 2015 végére 250 kútból álló hálózatot szeretne létrehozni a Balkánon.
Magyarországon, Boszniában, Bulgáriában és Romániában tervez leányvállalatokat létrehozni a közeljövőben a szerb NIS olajipari csoport - közölték pénteken a társaságnál.
A dél-szerbiai Nisben nyit üzemet a Benetton olasz ruhagyártó és -kereskedő cég - jelentette a hétfői szerb sajtó.
Február végéig nyilvános ajánlatot tesz az orosz Gazprom, a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) többségi tulajdonosa a...
A részvények bevezetési ára 505 dinár, azaz 4,82 euró lesz.