Jogerősen elítélték Sarkozyt korrupció miatt, nyomkövetőt kell viselnie
A fellebbviteli bíróság helybenhagyta a korábban született ítéletet, nyomkövetőt kell viselnie a volt francia elnöknek, viszont nem kell börtönbe vonulnia.
A fellebbviteli bíróság helybenhagyta a korábban született ítéletet, nyomkövetőt kell viselnie a volt francia elnöknek, viszont nem kell börtönbe vonulnia.
A magyar származású francia elnök állítólag úgy jutott be az Élysée-palotába 2007- ben, hogy ehhez jelentős pénzügyi segítséget nyújtott Moammer Kadhafi egykori líbiai diktátor. Csakhogy az erről szóló vallomást a koronatanú visszavonta, vajon miért?
Több mint 10 évvel ezelőtti elnöki kampányának túlköltései miatt ítélték szabadságvesztésre a volt francia elnököt.
A Le Figaróban nyilatkozó volt francia elnök szerint Kijevnek nem szabad tagságot kapnia sem az EU-ban, sem az NATO-ban. Meg kell maradnia összekötő tagként Kelet és Nyugat között.
Vélt vagy valós politikai haszonszerzésből sokan szeretik a közélet reflektorát a magánéletükre irányítani – legalábbis addig, amíg az boldog és példaértékű. Az élet viszont nem mindig úgy alakul, ahogy azt egy politikus eltervezi.
A volt francia elnöknek nem kell börtönbe vonulnia.
A halálhírét Carla Bruni-Sarkozy közölte.
"Régi barátainak" nevezte Franciaország volt államfőjét és annak feleségét.
Elővette évek óta megígért nyugdíjreformjának tervét a francia elnök, számolva a tiltakozásokkal és a politikai támogatás bizonytalanságaival is. A franciáknál most 62 év a korhatár, ezt emelnék 64-re, ami még mindig egy évvel kevesebb, mint nálunk.
Első fokon már elítélték korrupcióért a Francia Köztársaság exelnökét. Most másodfokon áll a bírák elé a magyar származású politikus, akinek ez csak az egyik korrupciós ügye.
A FIFA bukott vezére úgy látja, Katar egyszerűen túl kicsi a tornának.
Váratlanul esélyessé tette a jobbközép Köztársasági Pártot a francia elnökválasztáson Valérie Pécresse, aki megfordult párizsi elitképzőn, szovjet Komszomol-táborban, és még bokszol is.