Összeesett és elájult a Megasztár második helyezettje
Orbán Rudolf a Bors szerint az eredményhirdetés után nem sokkal lett rosszul.
Orbán Rudolf a Bors szerint az eredményhirdetés után nem sokkal lett rosszul.
Tízen maradtak versenyben a Tv2 tehetségkutatójában.
A döntőbe is bejutott Kiszel Jennifer hallókészülékkel érkezett a tehetségkutatóba is, de halláskárosodása ellenére nem adja fel az éneklést.
Tóth Vera most reagált a vádra.
Rúzsa Magdi, Marics Peti, Molnár Ferenc Caramel, Papp Szabi és Marsalkó Dávid zsűriznek a 12 év kihagyás után jelentkező tehetségkutatóban.
Újraindul a tehetségkutató, a TV2 bejelentette a zsűri teljes névsorát.
Az ex-megasztáros Fekete még mindig házi őrizetben van, a bíróságnak kellene engedélyeznie, hogy stúdióban vehesse fel új dalait.
Az énekes egyelőre házi őrizetben marad, korábban arról volt szó, hogy akár 15 évet is kaphat.
Nagy értékű gépkocsikkal csalhatott.
Oláh Ibolya szerint nem véletlenül nyerte meg annak idején Tóth Vera a Megasztárt. A műsor készítői azt állítják, nem volt csalás.
Oláh Ibolya nevét a Megasztár nevű tehetségkutató első felvonásából ismerhette meg az ország.
Zöld jelzésnél haladt egy kereszteződésben, amikor egy másik autós nekihajtott az autójának oldalról.