Bruti: Menczer Tamás letiltott
A humorista felkérdezte a politikust, akinél „beakadt Magyar Péter”.
A humorista felkérdezte a politikust, akinél „beakadt Magyar Péter”.
A hatóság szerint azonnal lépniük kellett, mert csak így tudták elkerülni, hogy az utasokat újabb anyagi veszteség érje.
Egy birtokunkba jutott levél szerint Szepesházi Péter munkáltatója nem engedélyezte végül a szereplést, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a nyilatkozat a bíróság hivatalos álláspontjának tűnhetne.
A Twitter szerint egy hiba miatt nem lehetett egy ideig biszex tartalmú tweeteket keresni. Ha minden igaz, már újra lehet, javították a hibát.
Egy fontos kódot küld ki minden, a kötelező adategyeztetést el nem végző dominós ügyfelének péntekig a Telekom.
Több francia nagyváros polgármestere jelezte kedden, hogy nem engedélyezi a humorista fellépését, aki a kormány szerint veszélyezteti a közrendet antiszemita csúfolódásaival és megsérti a holokauszt áldozatainak emlékét.