A gyermekotthonok dolgozóinak közel 30 százaléka távozott idén
Több mint 1800-an távoztak, de csak 1487 új dolgozót sikerült felvenni.
Több mint 1800-an távoztak, de csak 1487 új dolgozót sikerült felvenni.
Hosszas telefonálás után végül mégis átadhatta a gyerekeknek szánt ajándékait.
A szakembereknek azért szűnt meg a jogviszonyuk, mert nem töltötték ki a kifogástalan életvitel vizsgálattal kapcsolatos adatlapot.
Míg a saját családjukkal élő tizenévesek kétharmada érettségit (is) adó középiskolát választ, addig az állami gondozott gyerekek közül csupán minden negyedik próbál érettségit szerezni.
Így érvényben marad az önkormányzati döntés arról, hogy a település telkeket ad az épületekhez.
A férfi korábban magyar bronz érdemkereszt kitüntetést kapott az államfőtől paralimpiai eredményeiért. A hatóságokkal együttműködött, és megbánta, amit tett. A bíróság azonban nem mentette fel, mert többször is kihasznált fiatalkorú lányokat.
Tamási Mariann egy Borsod megyei lakásotthonból tűnt el kétéves gyermekével együtt, még tavaly karácsony előtt.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ új közbeszerzési eljárást indított egy hajdúböszörményi beruházáshoz, miután a Népszabadság korábban kifogásolta az eljárást – olvasható a lap hétfői számában.
Két hete nem ad magáról életjelet az a 17 éves fiú, aki engedély nélkül távozott egy gyulai lakásotthonból. A nőiesen viselkedő fiatalkorút a rendőrség keresi - értesült a HavariaPress.
Egy 16 éves intézeti nevelt lányt keres a rendőrség, aki engedéllyel távozott egy lakásotthonból, ám nem tért vissza oda és azóta nem ad életjelet magáról.
Előzetes letartóztatásba helyezte a veszprémi bíróság azt a 17 éves fiút, aki az egyik Veszprém megyei lakásotthonban rendszeresen fenyegette társait és nevelőit, utóbbiak egyikét egy asztallal a falhoz is szorította - közölte a rendőrség pénteken.