Faültetéstől a szemétszedésig: így óvhatja nagyon a környezetét kicsiben
Az alulról szerveződő kezdeményezések épp olyan fontosak a környezetvédelemben, mint a legnagyobb cégek vállalásai.
Az alulról szerveződő kezdeményezések épp olyan fontosak a környezetvédelemben, mint a legnagyobb cégek vállalásai.
A pályán évtizedek óta nem játszottak már profi meccset, most egészen másra használják, és rászorulóknak is segítenek ezzel.
Egyre nagyobb a verseny a budapesti közösségi kertekért, a strapás nagyvárosi tempóban mind többen pihennének meg a város közepén is egy saját talpalatnyi földön. Csak az ősszel két belvárosi kert indult, ahol az emberek nem is feltétlenül palántázni akarnak csak, hanem közösséget keresnek.
Hiába tették ki két éve a közösségi kertet, a Millenárison azóta sem történt fejlesztés – írja az Urbanista blog, amely szerint az utóbbi években a park egészen lepusztult.
Átadták Budapest eddigi legnagyobb, mintegy 2600 négyzetméteres közösségi kertjét szerda délelőtt. A Kerthatár Közösségi Kertben még mintegy 40 parcella vár gazdára.
Közösségi kertek kialakítására, társasházi udvarok megújítására és települési zöldfelületek rehabilitációjára is lehet pályázni a Mol Zöldövezet Programjában.
Szívesebben látna az asztalán saját termelésű zöldséget, amiről tudja is, mi hogyan készült, mennyi vegyszer van bennede városban lakik, és nincs a környéken kiskertje? Szivesen barátkozna másokkal palántázás, dugványozás, paradicsom-, vagy répaszüret közepette? Pont erre találták ki a városi közösségi kerteket, amelyeket akár villamossal is el lehet érni, kicsik, nem igényelnek sok időt, pénzt és munkát, de sok új ismerőst szerezhet a kapirgálás közben, és saját paradicsomot vagy fűszernövényt lehet aratni.
A kormány nem fogja pályázatokkal támogatni a közösségi kertek kialakítását, mert nincs belőlük annyi országosan, hogy ez indokolt lenne – írta Lázár János egy írásbeli kérdésre adott válaszban.
Újbudán, Kelenföldön nyílik egy új közösségi kert, amelybe már most lehet pályázni a 42 ágyás gondozására.
A Bókay utcában működik tavasztól a Grund Kert közösségi kert, a helyén pedig újabb lakóház épül a Corvin sétányon.
Egymillió forint értékű beruházást valósított meg a Diákhitel Központ a budapesti Leövey Klára Gimnáziumban. A társaság az udvaron létrehozott közösségi kerttel a felelősségvállalás gondolatát kívánja erősíteni a fiatalokban - írta hétfőn közleményben a Diákhitel Központ.