Itthon
Meghalt az a beteg, akit korábban az ágyához kötöztek egy várpalotai magánkórházban
A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
A TASZ szerint egyre több az olyan eset, amikor egyszerűen nincs, aki ellássa a betegeket – így, hogy azok ne tegyenek kárt magukban, inkább lekötözik őket.
Mindhárom elkövető fegyházbüntetésre számíthat, a felbujtón ráadásul a három korábbi felfüggesztett börtönbüntetését is bevasalják.
Másfél órán keresztül megkötözve kellett ülnie és ennie egy három és fél éves kisfiúnak egy Bács-Kiskun megyei óvodában a szülők szerint. Az óvónő azt mondja, csak két percre kötözték meg a gyermeket egy fonallal.