Alig csökkent a kórházakban hagyott újszülöttek száma
Júliustól könnyítettek az újszülöttek örökbefogadásán, de nem árulta el az illetékes minisztérium, hogy hány ilyen eset történt.
Júliustól könnyítettek az újszülöttek örökbefogadásán, de nem árulta el az illetékes minisztérium, hogy hány ilyen eset történt.
Két és fél napig ájultan feküdt a padlón, mire a szomszédja rátalált, és hívta a mentőket.
Már az orvosok is lemondtak a Nemzet Sportolójáról. A helyzet javult, az viszont továbbra is aggasztó, hogy még mindig van víz a tüdejében.
Rajtaütést hajtott végre az izraeli hadsereg egy gázai kórházban, ahol az IDF szerint a Hamász egyik parancsnoksága működött.
Egy nap után elhagyhatta a kórházat az egykori amerikai elnök.
Egy kivilágítatlan lépcsőn érte baleset a 90 éves színészt.
A kórházban senki nem sérült meg, a helikopteren tartózkodó négy fő azonban nem élte túl a balesetet.
A fiú egy rendkívül súlyos betegségben szenved, és már csak a transzplantáció jelentett neki megoldást.
Az elmúlt hetekben több üdülőhelyen is metanolmérgezést kaptak a turisták.
Edoardo Bovénak egy szívbeindító eszközt ültettek a mellkasába, amellyel viszont nem játszhat a Serie A-ban.
Budapest akár a fülkagyló-helyreállító műtétek európai központjává is válhat a forradalmi amerikai újítás meghonosítása után.