310 ezer forintra nőtt az aldis "minimálbér"
A pénz mellé adott Erzsébet-utalvány beépült a fizetésekbe, így jön ki az új összeg.
A pénz mellé adott Erzsébet-utalvány beépült a fizetésekbe, így jön ki az új összeg.
A fiatalok többsége legszebb álmaiban mer csak kétszázezres kezdő fizetésre gondolni, miközben az általános szakemberhiány miatt a cégek már hajlandóak mélyebben is a zsebükbe nyúlni.
Tavalyhoz képest összességében javult a helyzetünk a tanári bérek tekintetében az OECD-országok között, ugyanakkor a fejlett országok átlagos szintjétől még mindig meglehetősen távol vagyunk.
Az országos átlaghoz képest a Műegyetemen végzettek továbbra is kedvező helyzetben vannak, a BME-diploma az átlagnál magasabb jövedelmet jelent, már a karrier legelején is – ezt mutatja az intézmény diákközpontjának 2010-11-es felmérése.
A 2500-3000 rezidens közjegyzőnél letétbe helyezett felmondólevele 17 nap múlva aktiválódik.
Azok az egyetemisták és főiskolások, akik még nem ismerik a munkaerő-piaci viszonyokat, irreálisan magas bérigényeikkel jellemzően elrugaszkodnak a valóságtól – derül ki egy, az Educatio Kft. által végzett kutatásból.
A felsőoktatásban tanulók szerint nettó 125 ezer és 200 ezer forint közötti összeg szükséges a megfelelő megélhetéshez – ez derült az Educatio Nonprofit Kft. megbízásából 2009-ben készített, hétezer választ összegező kutatásból.
Heti minimum 60 munkaóra és 400 forintos órabér. Erre számíthat az, aki ma fiatal rezidens orvosként elkezd dolgozni valamelyik kórházban. Ehhez képest nem is annyira rossz az elvándorlási arány, pedig a szakemberek már évek óta kongatják a vészharangot: ha nem lesz változás a jövedelmekben akkor - hiába a paraszolvencia „jól működő rendszere” - néhány éven belül komoly orvoshiánnyal nézhetünk szembe.