Törvény kell az Ab szerint arról, hogy adják ki az MNB-alapítványok támogatottjainak adatait
Az Ab úgy utasította el a beadványt, hogy lényegében igazat adott a panaszosnak.
Az Ab úgy utasította el a beadványt, hogy lényegében igazat adott a panaszosnak.
Szinte habzsolta tavaly őszig a zsíros jövedelemmel járó pozíciókat Matolcsy György jegybankelnök barátnője, Vajda Zita, de azóta lejjebb adta – írja a 24.hu.
Nagy Márton alelnök lehet a jegybankban zajló hatalmi átrendeződés kárvallottja – írja a 24.hu.
Havi többszázezer forintot keresnek a jegybanki alapítványok és cégek felügyelőbizottsági tagjai, miközben évente 4-5 ülésen vesznek részt – hangzott el a pénteki RTL Híradóban. Az egyik cég vezetője ismerte el, hogy a pozíció ennyi elfoglaltsággal jár. A fizetés ugyanakkor évi 6 millió forint is lehet. Az Együtt szerint a felügyelőbizottsági tagok nem végeznek valódi munkát. Az alapítványok viszont azt közölték: felelősségteljes a munka, ami két ülés között is jár feladattal.
Vörös József egyszerre három posztot tölt be jegybanki szervezeteknél, és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia jogi képviselője is – tudta meg az RTL Híradó. Az Együtt szerint azért őt nevezték ki, hogy ne derüljenek ki az alapítványok ügyei. A szervezeteknél azt állítják, az ügyvédre 25 éves jogi tapasztalata miatt esett a választás.