Molnár Piroska, Pogány Judit és Udvaros Dorottya is kiállt a Kolibri Színház mellett
Több mint ötven művész emelte fel a szavát Zalán János kinevezése ellen.
Több mint ötven művész emelte fel a szavát Zalán János kinevezése ellen.
Az eximbankos Hoffmann Mihály váltja a vezérigazgatói poszton az azt 2019 óta betöltő Kurali Zoltánt.
A felszólalók szerint Pintér Sándornak bocsánatot kellene kérnie, amiért túlreagálta a dolgot és Mészáros Csabát azonnal vissza kell helyezni az intézmény élére.
Az intézmény vezetőjét azonnali hatállyal mentették fel, mert nem akarta elvenni a diákoktól a mobiltelefonokat.
Fazekas Csaba így nem folytathatja munkáját a Kölcsey Ferenc Gimnázium élén.
Az önkormányzat által kinevezett Borbély-Tardy Annának ment neki a volt igazgató.
Egy volt tornatanár sajátos módon próbált bosszút állni a volt igazgatóján, aki korábban vizsgálatot indított ellene: hamis, rasszista hangfelvétellel, amit mesterséges intelligenciával generált.
A fideszes országgyűlési képviselő egyben a vármegyei kórház főigazgatójának kirúgását is kérte, mert szerinte ő méltatlanná vált arra, hogy egy személyben feleljen a megye egészségügyéért.
A hangfelvétel eredetileg egy Borkai-közeli Facebook-csoportban tűnt fel.
Tavaly elutasították a kérést, de most újratárgyalják.
Nemcsak fontos társadalmi kérdéseket feszegető darabokat, hanem azok köré szerveződő programokat is tervez az Örkény Színház leendő igazgatója.
Az eset évekkel ezelőtt történt, de most kezdett vizsgálódni az ügyben a kórház, miután a videó elkezdett terjedni a neten.