Videón, ahogy egy ápoló durván bántalmaz egy értelmileg sérült nőt – az ápolót csak egy évvel később rúgták ki
Az otthon lakója védekezni sem tudott, az esetet ketten is végignézték.
Az otthon lakója védekezni sem tudott, az esetet ketten is végignézték.
Az ítélet szerint az állam nem védte meg a lakók élethez való jogát, halálukat pedig nem vizsgálta megfelelően.
Annak a kevés súlyosan-halmozottan fogyatékos gyereknek, akik iskolába járnak, szerencséjük, nem pedig jogaik vannak. Közel 3500 fogyatékos gyerek sorsát nehezítheti meg a Lázár János által beadott módosító a nemzeti köznevelésről szóló törvényhez.
Bővülnek a vasúton utazók jogai a MÁV-Start Zrt. péntektől hatályos új személyszállítási üzletszabályzata értelmében - közölte a társaság.
A vak személyektől nem tagadható meg a szolgáltatás a nyilvános üzletekben akkor sem, ha azt az érintett csak vakvezető kutya segítségével tudja igénybe venni - állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében. A másodfokú bíróság helyben hagyta az elsőfokú bíróság által megállapított félmillió forintos nem vagyoni kártérítést - közölte lapunkkal a Helsinki Bizottság.