Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#elenged

Gazdaság MTI

Egy kis levegőhöz jutott Ukrajna

Ukrajna megállapodott nemzetközi hitelezőivel adóssága átalakításáról – jelentette be Natalija Jareszko ukrán pénzügyminiszter egy szerdán keltezett, de csütörtökig embargós közleményben. Az ország adósságának 20 százalékát a hitelezők leírják, a fennmaradó rész törlesztését pedig 2019-ig felfüggesztik.

Világ MTI

Elengedtek négy geológust a kolumbiai gerillák

Szabadon engedett kedden négy, február óta fogva tartott geológust a kormány ellen harcoló egyik kolumbiai gerillaszervezet, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg, és átadta őket a Vöröskereszt egyik humanitárius missziójának – közölték a segélyszervezettől.

Világ MTI

Kiszabadulhatnak az al-Dzsazíra Egyiptomban bebörtönzött riporterei

Hazakerülhetnek az al-Dzsazíra hírtelevízió Egyiptomban fogva tartott újságírói. Egy újonnan hozott törvény felhatalmazza ugyanis az államfőt arra, hogy engedélyezze az országban vád alá helyezett, vagy már elítélt külföldiek hazatérését – közölte csütörtökön az egyik érintett fogoly ügyvédje az Ahram Online című egyiptomi hírportálnak.

Világ MTI

Senki sem tudja, miért engedett el két japánt Észak-Korea

Szabadon engedtek az észak-koreai hatóságok két japánt, akiket még tavaly májusban vettek őrizetbe drogcsempészet és pénzhamisítás gyanújával - közölte a japán kormány egyik illetékese pénteken. A két férfi szerdán, illetve csütörtökön térhetett vissza hazájába, de egyelőre nem tisztázott, miért engedte el őket Phenjan.

Itthon Origo

Rendes volt a BKV: több mint 800 ezer forint pótdíjat engedett el

"Rendkívüli osztályvezetői méltányosságból" több mint 886 ezer forintról 64 ezerre csökkentette a BKV 2008-ban egy notórius bliccelő pótdíjtartozását egy most nyilvánosságra került határozat szerint. A közlekedési vállalat szerint hasonló engedmény elvileg ma sem elképzelhetetlen, bár az erről döntő osztályvezető személyében azóta "változás történt".