Gattyán és Gődény pártjánál felmerült a választási csalás gyanúja, a Fidesznél nem
A Munkáspárt után is nyomoznak.
A Munkáspárt után is nyomoznak.
Állampolgári feljelentések alapján rendelt el nyomozást a hatóság.
A 2018-as kampány miatt kiszabott pénzbüntetések 78 százalékát mindössze három párt kapta, ám egyetlen forintot sem fizettek be belőle.
A helyi Választási Bizottság feljelentést tett az ügyben.
A férfi egy meg nem nevezett párt színeiben írt úgy alá ajánlóíveket, hogy azokra az aláírásokat nem ő gyűjtötte.
Komárom-Esztergom megye 2. számú körzetében lehetett a hamisítókra voksolni.
A helyi választási iroda eljárást indított.
Az ATV arról számolt be, hogy nyomoz a nagykanizsai rendőrség az ügyben.
Egy – legfeljebb másfél – napon belül mindenkinek hivatalos jelöltté kell válnia – adta ki a parancsot a pártközpont.
A vádirat szerint a vádlottak egy budai étteremben működő gazdasági társaság megbízásából az országgyűlési választásokon képviselő-jelöltként induló embereket szerveztek be, illetve összegyűjtötték az induláshoz szükséges számú ajánlást három kisebb párt érdekében. Szentesen és Hódmezővásárhelyen ajánlóíveket is hamisítottak.
955 ajánlóívet nem vittek vissza határidőre a választáson induló pártok, és ajánlóívenként 10 ezer forint büntetést szabnak ki ezért a választási bizottságok - mondta Pálffy Ilona.
A legtöbbet, 38 millió forintot, az Összefogás Pártnak kell fizetnie, mivel 750 ajánlóívet nem vagy határidőn túl vitt vissza, de három másik kispártnak is 10-20 milliót kell befizetnie. Eddig összesen 964 ezer forint futott be a Nemzeti Választási Iroda számlájára, amit nagyrészt a parlamenti pártok adtak össze.