#WSF
India 2017-ben megrendezné a Tudomány Világfórumát
India szívesen vendégül látná akár már 2017-ben a Tudomány Világfórumát - jelentette be a Budapesten zajló eseményen Vilaszrao Desmukh, India tudományért és technológiáért felelős minisztere csütörtökön.
Orbán Viktor a tudományról mondott beszédet
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a tudósoknak még soha nem volt olyan felelősségük mint ma: a válság új kérdéseket és válaszokat vet fel, a gazdaságnak, a politikának és a tudománynak pedig együtt kell működnie, hogy megoldásokkal szolgáljon - mondta a kormányfő a Tudomány Világfórumának (WSF) csütörtöki budapesti megnyitóján.
Orbán Viktor nyitja meg a Tudomány Világfórumát
Orbán Viktor miniszterelnök nyitja meg csütörtökön a Tudomány Világfórumát, amelynek immár ötödik alkalommal ad otthont Budapest.
Budapestre figyel két napig a tudományos világ
A világ egyik legnagyobb tudománydiplomáciai találkozóját, a Tudomány Világfórumát (WSF) rendezi meg november 17-e és 19-e között a Magyar Tudományos Akadémia partnerszervezeteivel, az UNESCO-val, a Nemzetközi Tudományos Tanáccsal, valamint a Science folyóiratot kiadó Amerikai Tudományfejlesztő Társasággal közösen Budapesten.