Vaszary János véletlenül felfedezett képeit mutatja be a Nemzeti Galéria
Leltárkészítés közben, falnak fordított, régi szekrényben bukkantak rá Vaszary János elfeledett műveire a Nemzeti Galéria munkatársai.
Leltárkészítés közben, falnak fordított, régi szekrényben bukkantak rá Vaszary János elfeledett műveire a Nemzeti Galéria munkatársai.
Egy megmosolyogtató aktbotrány szolgáltatott ürügyet 1932-ben az „erős, magyar akaratú” hatalomnak arra, hogy eltávolítson a Képzőművészeti Főiskola tanári karából két nemzetietlennek bélyegzett mestert, Csók Istvánt és – a Nemzeti Galéria tárlatán nemrégiben ismét felfedezett – Vaszary Jánost.
Három lappangó, a nagyközönség számára ismeretlen remekművet árverez el a 25 éves Virág Judit Galéria.
A San Remo című képért 160 millió fizettek a Virág Judit Galéria őszi aukcióján.
Több évtized után derült ki, hogy a Halászat a Balatonon című kép mindvégig az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének falán lógott Tihanyban.
Huszonkétmillió forintért kelt el Vaszary János feleségéről, Mimiről készült képe a BÁV tavaszi aukcióján, amelynek a gazdag kortárs festménykínálat mellett a brill, a gyöngy és egy 100 éves sonkaszeletelő volt a legkiemelkedőbb darabja.
Érdeklődő fényképezi Vaszary János egyik festményét a Magyar Nemzeti Galériában (MNG). Két adományegyüttesből Vaszary János tizenöt képével gazdagodott idén az MNG gyűjteménye, amelyből Adományok és adományozók címmel nyílt kiállítás.
A Kieselbach Galéria szerdai aukcióján a százötvenöt tétel alig tizenkét százaléka nem kelt el. Ötvenhat alkalommal koppant a kalapács egymillió forint fölött, és hétszer ment fel a licit nyolc számjegyű összegre.