Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#Szűcs_Krisztián

hvg360 Lenthár Balázs

Egy félbehagyott Mona Lisát kellett befejezni – Cseh Tamás és Csengey Dénes elkezdett munkáját folytatta Szűcs Krisztián és Beck Zoltán

Lehet-e 2023-ban érvényes állításokat tenni 35 éve félbehagyott dalokkal? Feszélyezte-e Csengey Dénest, hogy Bereményi Géza nyomdokaiba kell lépnie? A május végén megjelent Másnap című lemezzel kapcsolatban beszélgettünk Csengey Balázzsal, Beck Zolival és Szűcs Krisztiánnal Cseh Tamásról, Csengey Dénesről és a zene, a színház és az előadóművészet határmezsgyéiről.

Kult Balla István

„Na, ezért oszlottunk fel!” – interjú a HS7 visszatéréséről Szűcs Krisztiánnal

Játszottak az R.E.M. előtt, de az énekesnek nem tudtak adni CD-t, mert nem volt náluk. Cannes-ban vettek át egy rangos díjat, de leginkább a tengerparti borozásra emlékeznek az egészből, a legnagyobb, a kereskedelmi rádiókba is bekerült slágereik szinte véletlenül születtek. A Heaven Street Seven fontosságára sokan csak akkor döbbentek rá, amikor hat éve látványosan búcsúztak a közönségtől. Tavaly a járvány miatt elmaradt a nagy visszatérés, idén viszont, úgy tűnik, július 16-án a Budapest Parkban és augusztusban a Fishing on Orfűn tényleg fellép az „univerzálisan alternatív” zenekar. Szűcs Krisztián frontemberrel beszélgettünk.

Kult hvg.hu

Megszűnik a HS7

A Budapest Parkban tartja utolsó koncertjét a 20 éves Heaven Street Seven. A zenekar az augusztus 1-jei búcsújáig még ad számos klub- és fesztiválkoncertet.

Kult Balkányi Nóra

"Most profik indulnak, de kevés a hős"

Szűcs Krisztián, az idén húszéves Heaven Street Seven énekes-dalszerzője azt állítja magáról, nem tipikus frontember: ha színpadot lát, de nem szerepelhet, nem hal bele. Elmondta, mit gondol az államilag támogatott popzenéről, melyik számot utálta legjobban játszani, és mi történt, amikor leült slágert írni. A HS7 január 24-én ünnepel az Akváriumban. Interjú.