Meghalt Szentmihályi Szabó Péter
Elhunyt Szentmihályi Szabó Péter – közölte a családja hétfőn. Az írót, költőt, műfordítót hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn, életének 69. évében érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
Elhunyt Szentmihályi Szabó Péter – közölte a családja hétfőn. Az írót, költőt, műfordítót hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn, életének 69. évében érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
A római nagyköveti jelöltségről való lemondásáról és az őt érő antiszemita vádakról nyilatkozott Szentmihályi Szabó Péter a Corriere della Sera olasz napilap szombati számában. A telefonos interjúban elmondta, azért állt félre, mert nem akarta megzavarni az Olaszország és Magyarország közötti kapcsolatokat.
Szentmihályi Szabó Péter arról tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetőségét, hogy semmilyen nagyköveti posztot nem kíván betölteni – ezt közölték a tárcától pénteken.
A Corriere della Sera volt főszerkesztő-helyettese arra szólította fel az olasz hatóságokat, hogy vegyék komolyan a New Yorkból érkező felhívást és csatlakozzanak a tiltakozáshoz egy olyan nagykövettel szemben, aki a zsidókat “a sátán ügynökeinek” nevezte volna.
Az EP-képviselőkhöz fordult a Szentmihályi Szabó Péter kinevezése ellen tiltakozó DK.
Az olasz külügyminiszterhez fordult a Szentmihályi Szabó Péter nagyköveti kinevezése ellen tiltakozó DK.