Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#Nemzeti_Üdülési_Alapítvány

Vállalkozás Oroszi Babett

Az Erzsébet-programon is százmilliókat kaszálnak Mészárosék

490 millió forintot kapott az Erzsébet-programból az a két, Mészáros Lőrinchez, illetve Tiborcz Istvánhoz köthető hotel, amely kizárólag a programban részt vevők számára nyitott ki tavaly nyáron – tudta meg a hvg.hu. Erre a két szállóra rengeteg panasz érkezett, ezután próbáltuk megtudni, mekkora összeghez jutottak a működtetők. Elsőre nem adták ki az adatokat, azokat végül azután küldték el, hogy az adatvédelmi hatósághoz fordultunk.

Bűnügy HavariaPress

Áron alul eladott üdülők szúrtak szemet a Kehinek

Szemet szúrt a Nemzeti Üdülési Alapítvány korábbi ingatlangazdálkodása a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak is. A szerv várhatóan még a nyáron lezárja az ügyben folytatott vizsgálatot, amelyet perek sora követhet. Az üdülőket nemritkán a piaci ár alatt harminc százalékkal adták el, de volt olyan eset is, amikor a vásárló tizennégyszeres haszonra tett szert - olvasható a Magyar Nemzetben.

Itthon hvg.hu

Kehi-feljelentés a Hunguestnek átadott szállodák miatt

Feljelentést tesz a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, miután vizsgálata szerint a Nemzeti Üdülési Alapítvány tulajdonában álló Vagyonkezelő Zrt. 2004-ben 9 szállodát áron alul átjátszott a többségében magántulajdonban lévő, Leisztinger Tamás nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels Zrt-nek.