Itthon
A Millenáris is Lázár kezébe kerül
A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent rendelet szerint péntektől a Miniszterelnökség gyakorolhatja majd a tulajdonosi jogokat a Millenáris felett.
A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent rendelet szerint péntektől a Miniszterelnökség gyakorolhatja majd a tulajdonosi jogokat a Millenáris felett.
Újabb kormányprojekt venné kezdetét a Margit körúton, a volt Ipari Minisztérium épületének elbontásával. Bár a beruházás Láng Zsolt II. kerületi polgármester szerint alig két éven belül átadható lehet, még nem egészen tisztázott, mi is épül majd az állami telken.
Az állam tulajdonában lévő Millenáris Nonprofit Kft. október 31-vel felmondta a Kortárs Építészeti Központtal kötött közösségi kertekről szóló a szerződést arra hivatkozva, hogy felújítják a parkot - írja az Index.