Akár 260 millió forintba is kerülhet, ha valaki pereskedne a Mini-Dubaj miatt
Megváltozott a polgári eljárásoknál az illetékek összege, eltörölték a másfél milliós plafont. Ez akár a lehetséges Mini-Dubaj-pereknél is változást hozhat.
Megváltozott a polgári eljárásoknál az illetékek összege, eltörölték a másfél milliós plafont. Ez akár a lehetséges Mini-Dubaj-pereknél is változást hozhat.
Az Országgyűlés által elfogadott „adósaláta” alapján hamarosan jelentősen megváltozik a polgári peres eljárások megindításakor fizetendő illeték számítása: a kis értékű perek megindítása olcsóbbá válik, nagy érték esetén azonban jelentősen megdrágulhat, miután a kormány eltörölte az illeték felső határát. Mindez növelheti a választottbírósági eljárások vagy akár a mediáció vonzerejét is.
Szokatlanul sok jogszabály változik 2024. augusztus elsejével. Miközben nagyot emelkedik a tranzakciós illeték, végleg velünk marad a kamatjövedelmek után fizetendő szocho, egyúttal megugranak az adó-, a közlekedési szabálysértési és a versenyhivatali bírságok. Csütörtöktől nagyobb esélyt kapnak az online csalások áldozatai.
Számba vesszük, hogy mire kell figyelnünk, ha lakásunk eladása vagy egy másik lakás vásárlása mellett döntünk, milyen adókat és illetékeket kell megfizetnünk az ingatlan értékesítését és vételét követően 2023-ban, emellett megnézzük, milyen mentességek és kedvezmények vehetők igénybe. Megmutatjuk, hogy mit tartalmazzon feltétlenül az átadás-átvételi jegyzőkönyv, hogy elkerüljük a későbbi kellemetlenségeket.
Egy új illeték bevezetésével egyenlően, az összes fogyasztóra szétterítve kellene elosztani az orosz földgázszállítások csökkenése és esetleges teljes kiesése miatt keletkező költségeket Németországban - javasolja a szövetségi kormány hétvégi sajtójelentések szerint.
A kormány sem számított ennyi pénzre a költségvetésben.
Amikor saját megtakarításból vásárol valaki nyaralót vagy hétvégi házat, akkor nemigen foglalkozik azzal, hogy mi szerepel – nyaraló, üdülő, hétvégi ház stb. – fő rendeltetési jellegként a tulajdoni lapon. Pedig a dolog ebben az esetben is lényeges, ám ha hitelből finanszíroznánk a vásárlást, akkor akár ezen állhat vagy bukhat a dolog. A Bankmonitor.hu szakértői ezért pontokba szedték, hogy mire kell mindenképp felkészülni.
Novák Katalin családügyi miniszter bejelentése alapján az illetéket nem utólag kapják vissza a vásárlók, hanem egyáltalán nem kell megfizetniük.
Az egymás közötti öröklés után sem kellene fizetni egy most benyújtott törvényjavaslat szerint.
Ha valaki azzal nyerészkedik, hogy belterületté minősít egy területet, attól elvennék a nyeresége nagy részét.
Jövő július 1-jétől szedik be az illetéket, de csak azoktól, akik nem foglalnak szállást a városban.
Pénteken este váratlan törvényjavaslat került a parlamenti honlapra, ami azt célozza, hogy váljanak illetékmentessé a babaváró hitellel és a nagycsaládosok gépkocsitámogatásával kapcsolatos hivatali eljárások. Ugyanis eddig nem voltak azok.