Hónapokig várt mandátumára egy önkormányzati képviselő
Pénteken vehette át a gyöngyössolymosi önkormányzati képviselői mandátumáról szóló hivatalos iratot Lukács László, miután hónapokon át hiába várt erre. Az ügyben a rendőrség is nyomoz.
Pénteken vehette át a gyöngyössolymosi önkormányzati képviselői mandátumáról szóló hivatalos iratot Lukács László, miután hónapokon át hiába várt erre. Az ügyben a rendőrség is nyomoz.
Pert akar indítani a Heves megyei Gyöngyössolymos lakóinak egy csoportja a Vodafone ellen azért, hogy a társaság a község lakóövezetétől távolabb állítsa fel mobilinternet átjátszó állomását – tájékoztatta kedden az MTI-t a gyöngyössolymosiak képviselője. A Vodafone szerint a tornyok és mobilhálózati berendezések esetében a magyarországi szolgáltatók szigorúan betartják az egészségügyi határértékeket is tartalmazó előírásokat.
Vetkőzőfiúkat rendelt a nemzetközi nőnap alkalmából Gyöngyössolymos polgármestere. A program a heol.hu szerint vegyes fogadtatásra talált.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálódik amiatt, hogy Gyöngyössolymos képviselő-testülete két újságírót és négy helybéli lakost nemkívánatos személynek nyilvánított.
Nem jártak sikerrel, mert a gyöngyössolymosi polgármesteri hivatalban keddenként nincs ügyfélfogadás.
Négy helybélit és a Heves Megyei Hírlap két újságíróját nemkívánatos személynek nyilvánította Gyöngyössolymos képviselőtestülete egy határozatában.