70 éve kihaltnak nyilvánították Indiában, most mégis négy gepárdkölyök született, már videó is készült róluk
Az országban több mint 70 éve kihaltnak nyilvánították a fajt, ám megpróbálják újra meghonosítani – a jelek szerint sikeresen.
Az országban több mint 70 éve kihaltnak nyilvánították a fajt, ám megpróbálják újra meghonosítani – a jelek szerint sikeresen.
Szabadon engedték az elsőt kettőt azon gepárdok közül, amelyeket India a több mint hetven éve kihalt faj újbóli meghonosítása céljából importált afrikai országokból.
Iránban, mindössze 10 hónaposan hunyt el egy Piruz nevű ázsiaigepárd-kölyök, még közelebb sodorva a fajt a kihaláshoz. Mindössze tucatnyi példány élhet már csak belőle a vadonban.
Egyre kellemetlenebb pozícióba lavírozza bele magát a német kormány az Ukrajnának szánt tankok ügyében, miközben éppen most kellett Olaf Scholz kancellárnak védelmi minisztert cserélnie, pedig még félidő sincs a kormányciklusban. Az utóbbi hónapokban a német társadalom tankszakértő lett, de az egész kérdés nem annyira a kaliberekről szól, mint inkább a történelmi korlátokról és a Scholz-kormány lavírozásáról.
Beadta a derekát a német kormány és beleegyeztek a német nehézfegyver-szállításba Ukrajna felé. Az igazán modern német fegyverekre azonban Hollandiától számíthatnak a háború sújtotta országban.
Kedden fogja bejelenteni a német védelmi miniszter a Gepardok felajánlását.
Újrahonosíthatják Indiában a gepárdot, a világ leggyorsabb szárazföldi állatát, amelynek vadon élő példányai évtizedekkel ezelőtt kihaltak ott.
Pénteken, öthetes korukban mutatták be a münsteri állatkertben született három gepárdkölyköt, akiket Isantya nevű anyjuk még október 4-én hozott világra.
Britton Hayes mostohanagybátyjával szafarizott a tanzániai Serengeti parkban, amikor váratlan látogatójuk akadt. Egy gepárd mászott be kocsijuk hátsó ülésére. Vezetőjük azt a tanácsot adta, hogy maradjanak nyugodtak és véletlenül se nézzenek a nagymacskára. A gepárd egy idő után lelépett, mert a jelek szerint megéhezett, a közelben pedig feltűnt egy gazella, amely elcsábította.
Kis kamerát rögzített Gordon Buchanan természetfotós Namíbiában egy gepárd fejére, így az állat szemszögéből láthatjuk, ahogy két társával épp vadászni indul. Mutatjuk a fantasztikus képsorokat. Spoiler: a zsákmány ezúttal elmaradt.
A veszélyeztetett állatok közé kellene sorolni a gepárdot, erre mutat rá egy nemzetközi kutatás, amely szerint alig több mint 7 ezer egyed él a világon, Ázsiában pedig gyakorlatilag már kihaltnak tekinthető.