Megegyeztek a béremelésről a GE veresegyházi gyárában, nem lesz sztrájk
A cég korábban 2 százalékos emelést javasolt, de végül 4-ben állapodtak meg.
A cég korábban 2 százalékos emelést javasolt, de végül 4-ben állapodtak meg.
Már csak 1 százalék a különbség a felek ajánlata között, de úgy tűnik, megmerevedtek az álláspontok.
Immár két évtizede működik Veresegyházon a GE repüléstechnikai üzletágának, az Aviationnak az üzeme. Casey Ott-tal, a helyi vezetővel több közt arról beszélgettünk, hogy milyen hatással volt a 2001 szeptemberi merényletsorozat a magyarországi gyárra, illetve hogyan küzdenek meg a munkaerőhiánnyal.
A General Electric által gyártott sugárhajtómű szélesebb, mint egy Boeing 737-es repülő géptörzse. A Boeing legújabb gépeibe szerelik majd be.
Ezen a héten emelkedett először a levegőbe az a következő generációs Airbus A320neo utasszállító gép, amelyet két, 3D-nyomtatású alkatrészeket és új, korszerű anyagokat is tartalmazó LEAP sugárhajtómű emelt a magasba.