A 2010-es évek Kulturkampfjának idején bátor húzás a szocializmus évtizedeinek feldolgozásával foglalkozó, oral historyra támaszkodó kiállítások között A nagy könyvlopás című tárlat a Szentendrei Képtárban. A komoly pozitív sajtóvisszhang bizonyítja, hogy kezdünk hozzászokni az izgalmas kérdésfelvetésű bemutatókhoz, amelyek kreatív megoldásokkal tárják elénk a kritikai alapokon álló kutatómunka eredményeit.
Párhuzamos kurzusok – hivatalos modernizmus és underground a Kiscelli Múzeumban / Két kiállítás képei – Vajda Júlia és Vajda Lajos Szentendrén / Power 100 és a ledarált Banksy – rangsorelemzés és az „év műtárgya” / Kettétört korszak – a közép-európai avantgárd Olomoucban / Bbbbrrruuuccceee – Bruce Nauman New Yorkban / Egyszemélyes hírügynökség – Weegee, a híres / Politikai tájképek – Csontváry szimbolikus jeruzsálemi képei / Egyszer az életben – Bruegel-blockbuster Bécsben
Több mint kétévnyi szakmai előkészítés után nyílik meg a Vajda Lajos élete és művészete című nagyszabású kiállítás, előkerült egy meglepetésrajz is.
A művészettörténészek kedvelik, ha egy művész munkáiban felismerhető változást vagy változásokat egymásra épülő lépésekből álló folyamatként (korábban: „fejlődésként”) írhatnak le; s valóban, Imre Mariann életművében is felismerhető egyfajta váltás a 2010-es évek körül. Ez azonban nem jelent radikális szakítást korábbi formanyelvével (mint például Birkás Ákos esetében), hiszen munkáira továbbra is jellemző – többek közt – a minimalizmus, a redukció, a fakturális kérések felvetése vagy a már művészi védjegyének tekinthető hímzett beton használata.
François Fiedler (azaz Fiedler Ferenc, 1921–2001) azon művészek közé tartozik, akik – mint Reigl Judit és Hantai Simon – külföldön váltak elismertté. Tény, hogy a tehetsége megvolt hozzá: afféle csodagyerekként tízévesen már Leonardo és Michelangelo műveit másolta, és még nem volt tizennyolc, amikor megbízták a kassai templom oltárának díszítésével, sőt munkáiból a Szépművészeti Múzeum is vásárolt. A Képzőművészeti Főiskolán előbb Szőnyi tanítványa, majd tanársegéde lett, s ösztöndíjak sorát nyerte el; 1948-ban például Párizsba – ahonnan már nem tért haza.