Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#Eötvös_Csoport

Itthon Tóth Richárd

Tölgyessy: Orbán letért a nyugati útról, és kiderül, megint rossz oldalra állt-e az ország

Magyarország száz év alatt negyedik alkalommal hagyta el a nyugati utat - mondta Tölgyessy Péter rendszerváltást körüljáró szerdai előadásában, viszont szerinte a helyzet kudarcos ugyan, de nem reménytelen. Az eddigi nagy nekirugaszkodásból semmi sem lett – mondta, ma pedig, a harmadik Fidesz-kétharmad után, harminc évvel a rendszerváltás után a kínai berendezkedés nyugati szélén vagyunk.

Itthon Gergely Márton

Tölgyessy Péter: Orbán diadalmasan menetel a zsákutcába

Orbán arra építette rendszerét, hogy egy sikertelen országot egyben tudjon tartani – mondta szerda este egy előadásában Tölgyessy Péter. Szerinte ez az ország belső feszültségeit ismerve nem is kis teljesítmény. Mégis rendszerváltás lesz a vége, amelynek során a kormány ellenzékével együtt süllyedhet el, mondta, szerinte csak az a kérdés, ez mikor jön el. Orbán azért is ideges, mert 1989-ben már átélte, milyen gyorsan dől össze a legstabilabbnak látszó építmény is.

Itthon hvg.hu

Bod Péter Ákos: "A Fidesz mint párt megszűnt létezni"

A HVG-nek adott interjúban mesél Bod Péter Ákos közgazdász, utolsó találkozásukkor Orbán Viktort a bankunió vagy a Fradi kezdőcsapata érdekelte-e jobban, párttá válik-e az Eötvös József Csoport, illetve kifejti, miért szűnt meg szerinte a Fidesz pártként működni.